Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Mozgalom a Deszegregációért díjat kapott dr. Lázár János

Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyermekeknek
Alapítvány „Mozgalom a Deszegregációért Díjban” részesítette dr. Lázár János
polgármestert. Az alapítvány idén 3 olyan személyt részesített a kitüntetésben,
akik sokat tettek saját hatáskörükben a roma gyermekek
integrációjáért.

Mohácsi Erzsébet az Esélyt a Hátrányos Helyzetű
Gyermekeknek Alapítvány elnöke a díj megítélése kapcsán kifejtette: „Lázár Jánost, Hódmezővásárhely polgármesterét
azért szeretnénk e díjban részesíteni, mert elsőként  vezette be az átfogó
integrációs programot településén, nem kímélve energiát, pénzt, és a legkiválóbb
szakértelemmel egy minta programot hozott létre, melyet az Alapítványunk
előszeretettel reklámoz azokon a településeken, ahol szegregálják a roma
diákokat. Polgármester úr példa lehet az összes olyan polgármester számára, ahol
szükség van a deszegregációra, de nincs elég motiváció, és tapasztalat az
újítások bevezetéséhez.”
A „Mozgalom a Deszegregációért Díjat” idén dr.
Lázár János mellett Bernáth Bálint a Hajdúhadházi Cigány Kisebbségi Önkormányzat
elnöke, valamint Csóti Péter a Kiskunmajsai Egyesített Iskolák Igazgatója
vehette át.
Megszakítás