Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Mozgásban az egészség

Kezdetét vette az Egészséges Vásárhely Program új, az egészséges életmódot hirdető kampánya. Dr. Kallai Árpád az Erzsébet Kórház és Rendelőintézet főigazgatója sajtótájékoztató keretében mutatta be a Mozgásban az
egészség című kiadványt, amelynek célja az egészséges életmód és a testmozgás népszerűsítése. A jövőben negyedévente jelentkezik új kiadvánnyal az EVP.

„Már a könnyen végezhető testmozgás is sokat segíthet egészségünk
megőrzésében” –olvasható a brosúra borítóján. Az EVP gondozásában
megjelent füzet a héten minden vásárhelyi postaládába eljuthat.

– A program igyekszik a szűrővizsgálatok mellett figyelmet fordítani azon
információk átadására, amelyek az egészséges életmódhoz fontosak. Ez a kiadvány egy kampánynak az első eleme, a későbbiekben negyedévente egy-egy új életmódsegítő
programmal állunk majd elő – mondta el dr. Kallai Árpád. Az Erzsébet Kórház
főigazgatójától megtudtuk: nyáron az ivóvízfogyasztás fontosságára és
mikéntjére hívják fel a figyelmet, ősszel pedig az egészséges táplálkozásról
tájékozódhatunk a mostani brosúrához hasonló kiadvány oldalain.

A füzetben olvashatunk a mozgás fontosságáról, az elhízás és a túlsúly
veszélyeiről, de kiszámolhatjuk saját testtömeg-indexünket is. A brosúra végén
az idén megrendezésre kerülő sportesemények és számos egyesület kapott
helyet.

– A füzet hasznos információkat ad a rendszeres testmozgásról időseknek és
fiataloknak egyaránt. Nem is gondolnánk, milyen kevés is elég ahhoz, hogy
egészségesebbé tegyük mindennapjainkat. A napi mozgás pedig segít megelőzni
többek között a szív- és érrendszeri betegségek, a cukorbetegség, vagy a daganatos
megbetegedések kialakulását – nyilatkozta a kórházigazgató.

– A hangsúly a rendszerességen és a fokozatosságon van – mondta el dr. Kallai
Árpád. A főigazgató szerint sokkal többet érhetünk el napi fél órás sétákkal, és
egyéb szabadtéri, kikapcsolódást nyújtó sportokkal, mint időszakos
fogyókúrákkal.

A közel húszezer példányban elkészült brosúra iskolákban és egészségügyi
intézményekben is elérhető lesz. A program vezetői bíznak benne, hogy
akikben él a sportos életmód iránti elhatározás, eredménnyel forgatják majd EVP
kiadványait.

Megszakítás