Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Munkáltatói fórumot tartanak a Városházán

A Nemzetgazdasági Minisztérium új munkahely teremtési támogatást hirdetett, melyre a kis- és középvállalkozások április 5-ig jelentkezhetnek. Erre a célra a központi forrásból összesen 10 milliárd forintot különítettek el. A témáról szerdán fórumot is rendeznek a Városháza Dísztermében.

Múlt hét végén sajtótájékoztató keretében jelentette be Almási István polgármester, hogy Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata az elmúlt időszakban a munkahelyteremtő és a munkahelymegtartó támogatás keretében összesen 179 vállalkozást tudott segíteni. Erre a város több mint 456 millió forintot fordított, és így 1248 vásárhelyi munkahelyet sikerült megőrizni.

A mikro-, kis- és középvállalkozások számára most egy új támogatási lehetőség nyílik. Erre a célra a Nemzetgazdasági Minisztérium 10 milliárd forintot különített el, amelyre a gazdasági társaságok, az egyéni vállalkozások, valamint a külföldi székhelyű cégek magyarországi fiókjai is jelentkezhetnek. A pályázatok beadási határideje április 5.

– Pályázni olyan beruházásokkal lehet, ahol a megvalósítás telephelyén legalább két fő foglalkoztatását vállalja a cég, és a fejlesztést legalább három éven keresztül folyamatosan fenntartja és működteti. A beruházás befejezését követően pedig 90 napon belül a létszám bővítését megvalósítja – mondta Törjékné Pásztor Ildikó, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal Munkaügyi Központ főigazgatója.

A pályázathoz szükséges egységcsomagokat személyesen a munkaügyi központokban lehet beszerezni, vagy a Nemzetgazdasági Minisztérium honlapjáról letölteni. Részletekről bővebb információt az érdeklődők szerda délután munkáltatói fórum keretében kaphatnak. Ezt a rendezvényt a nagy érdeklődésre való tekintettel, a korábban meghirdetettel szemben nem a helyi munkaügyi központ székházában, hanem a Városháza Dísztermében tartják meg.

Megszakítás