Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Nagy Attila műveiből nyílt kiállítás a Németh László Gimnáziumban

A Földanyától a Vásárhelyi Vénuszig címmel sajátos összegző kiállítás nyílt Nagy Attila alkotásaiból a Németh László Gimnázium és Általános Iskola épületében. A tárlat kiemelt hangsúlyt fordít a szobrászművész grafikáira.

Nagy Attila első hódmezővásárhelyi köztéri alkotása a Földanya című szobor volt, amelyet a Németh László Gimnázium udvarán állítottak fel, a művész pályafutása így az intézményhez is köthető. A kiállítás Nagy Attila szobrászművész munkásságának közel két évtizedét öleli fel, kiemelt hangsúlyt fektetve grafikáira.

– A kiállítás egy iskolai fesztivál része és egy 20 éves korszakot ölel fel. Iskolapéldának is bizonyulhat, ezért gondoltam, hogy egy ilyen skálát fogok felállítani a rajzaimból – mondta Nagy Attila szobrászművész.    

Nagy Attila 12 grafikát és a Strand előtt álló Vásárhelyi Vénusz szobrának másolatát mutatja be a kiállításon. Grafikáit egyfajta szórakozásként készíti, a művész szerint ez egy másfajta hozzáállást igényel. A kiállítás üzenetet is hordoz magában.

– Az embernek meg kell próbálnia az iskola után is tanulni. Akár egy utcai séta közben is szembejöhet velünk számtalan jelzés, amiből épülhetünk, tanulhatunk, még akkor is, ha már otthagytuk az iskolapadot – tette hozzá Nagy Attila.

A kiállítás a hét végéig megtekinthető a Németh László Gimnázium földszinti aulájában.

Megszakítás