Vasárnap zár Eifert János, a hazai fotóművészet egyik legismertebb képviselőjének Ars Poetica – Ötven év fotográfiái című életmű-kiállítása az Alföldi Galériában. A tárlat finisszázsán, július 21-én délután 4 órától a látogatók elleshetik a művész fotó trükkjeit, valamint egy közös, Nagy Kattintásra is összeállhatnak a mesterrel.
Igazi közösségi élmény várja a fényképzés és a fotóművészet iránt érdeklődőket vasárnap délután Hódmezővásárhelyen, ahol Eifert János fotóművész tart „gyorstalpaló” fotótanfolyamot kiállításán. A különleges tárlatzáráson a résztvevőknek lehetőségük lesz megismerni egy-egy alkotás készítésének kulisszatitkait, valamint maguk is készíthetnek felvételeket, amelyeket az Alföldi Galéria közösségi oldalán (www.facebook.com/AlfoldiGaleria) tehetnek közzé. A rögtönzött pályázatra beadott „képírásokat” Eifert János zsűrizi, a legjobban sikerült felvétel készítőjét egy dedikált Képírás – Fotóakadémia kötettel díjazza.
„Két határozott irány van az életemben: egyrészt a megörökítés, a fényképezés tárgyilagossága, egyfajta dokumentarista őszinteség, ugyanakkor egy új világ teremtése.” – mondta egy interjúban munkásságáról Eifert János fotóművész, akinek június közepén nyílt kiállítása szülővárosában, Ars Poetica – Ötven év fotográfiái címmel. Az idén hetvenéves művész mintegy száz fotográfiát felvonultató tárlatán, melyet élete legfontosabb kiállításának nevezett, a tánc, a test, a természet és a kínai Selyemút témaköréből láthatják a mára már emblematikussá vált Eifert-fotókat az érdeklődők július 21-éig.
Fényképezőgéppel vagy kamerás mobiltelefonnal érkező vendégek ingyenesen tekinthetik meg a tárlatot és vehetnek részt a finisszázson vasárnap délután az Alföldi Galériában.