Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Nagy Sportágválasztó – Hódmezővásárhelyen most először!

2010. május 28-29-én Hódmezővásárhelyen első
alkalommal kerül megrendezésre a Nagy Sportágválasztó. A rendezvény célja, hogy
mindenki kipróbálhassa magát, és megtalálja a számára testhezálló sportágat. A sportok mellett az egészség is szerepet kap: ingyenes szűrésekkel várják az érdeklődőket az EVP
munkatársai.

A Nagy Sportágválasztó egy országos
rendezvénysorozat, amely idén májusban először látogat el Vásárhelyre. A
sportesemény helyi programigazgatója: Sarusi-Kiss József – aki a
Hódmezővásárhelyi Tigrisek Kiemelkedően Közhasznú Utánpótlás Sportalapítvány
kuratóriumi elnöke – elmondta, hogy a rendezvény
létrehívói a mozgás iránti igényt, a sport szeretetét kívánják előmozdítani.

Május 28-án, pénteken reggel 8 órától délután 14
óráig előre bejelentkezett óvodás, általános és középiskolás gyerekek
látogathatnak ki a Városi Stadionba. Itt 34 sportegyesület várja őket, és több
mint 30 sportágban próbálhatják ki magukat, így mindenki kiválaszthatja a neki
legmegfelelőbb sportágat – tudhattuk meg Sarusi-Kiss Józseftől. Délután 14
órától pedig már jöhetnek a szülők és minden érdeklődő, aki szívesen sportolásra
adná a fejét.

A gyermekek a kiemelt célpontjai a programnak, hiszen
az a legjobb, ha már ebben a korban rááll a szervezetük a rendszeres mozgásra, a
sportos életvitelre – hangsúlyozta Horváth Zoltán. Az önkormányzat
sportreferense hozzátette, hogy természetesen az idősebb korosztályoknak sincs
késő sportcipőt húzni, mert ők is megtalálhatják az ő sportjukat, például a
nordic walkingot.

A május 29-i, szombati nap teljes egészében a
nagyközönségé. Ezen a napon nemcsak sportolásra nyílik lehetőség, hanem ez egy
Városi Sport- és Egészségnap is egyben, ahol az Egészséges Vásárhely Program
munkatársai ingyenes szűrésekkel várják az érdeklődőket – tudtuk meg Dr. Kallai
Árpádtól. Az Erzsébet Kórház főigazgatója felhívta a figyelmet arra, milyen
hasznosak a testmozgást népszerűsítő programok, hiszen a négy éve működő
mindennapos testnevelés már beépült az iskolák tanrendjébe, és segít, hogy a
gyerekek megszokják, megszeressék a sportot.

Kallai Árpád hozzátette: sportolni csak egészségesen
lehet, az egészség megőrzéséhez pedig elengedhetetlen a sport, így a két esemény
egymást erősíti.

A május 29-i szűrővizsgálatokról Csányi Péter adott
felvilágosítást. Az EVP programigazgatója elmondta, hogy lesz szív- és
érrendszeri szűrés koleszterinvizsgálattal, dohányzásról leszoktató és diétás
tanácsadással, vérnyomásméréssel, amelyekben belgyógyász szakorvos áll az
érdeklődők rendelkezésére. Onkológiai vizsgálat is lesz, amelyre elsősorban a
45-60 év közötti nőket várják emlőszűrésre, illetve bőrgyógyászati kérdésekben
is szakorvos tud majd tanácsot adni. Ezen kívül pedig csontsűrűség- és
reumatológiai vizsgálattal, valamint fül-orr-gégészeti vizsgálatokkal várják a
látogatókat.

Sarusi-Kiss József két akcióról is tájékoztatást
adott: a sportágak kipróbálásával pontokat lehet gyűjteni, melyek helyi
sportboltokban 1 hónapig érvényes kedvezményes sporteszközvásárlásra
jogosítanak, illetve a Stadion helyben kapható térképével sorsoláson lehet
résztvenni.

Megszakítás