Mozart, Beethoven, Bach, és Schubert darabokat és népdalfeldolgozásokat is előadtak a Zeneiskola nagytermében a legfiatalabb növendékek a zenét szerető közönségnek Hódmezővásárhelyen.
A Péczely Attila Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanulói a Zeneiskola koncerttermében léptek fel, hogy számot adjanak hangszertudásukról. A bemutatkozók zongorán, gitáron, hegedűn és szaxofonon játszottak rövidebb népdalfeldolgozásokat, de előadtak részleteket hosszabb terjedelmű, komolyzenei darabokból is. Bár a divat évről évre hoz újabb fordulatokat, a gyerekek zene iránti tanulásvágya töretlen.
– Amióta én figyelemmel kísérem a Zeneiskola növendékeinek létszámát, az évenkénti 500-550 tanuló mintegy 12 éve nem változik. Véleményem szerint ez egy 50 ezer főt számláló városban nagyon jó létszámnak felel meg. Népszerű ma a zenetanulás és úgy gondolom, ez a jövőben is így lesz – mondta Vágó János, a Péczely Attila Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója.
A Zeneiskola következő rendezvénye május 12-én lesz, amelyen a Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola kórusa, a Városi Vegyes kar és a Fandante kamarakórus lépnek fel, továbbá az érdeklődők az intézmény zenetanárainak koncertjét is meghallgathatják. A rendezvénnyel a város zenészei Steiner Béla vásárhelyi zenetanárt, zeneszerzőt köszöntik születésnapján, emellett elbúcsúznak a Zeneiskola hangversenytermétől. A következő tanévtől már a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban lesznek a zeneiskolai foglalkozások és koncertek.