Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Napi fél óra sporttal egészségesebbek lehetünk

A mindennapi mozgás hatékonyságáról tartottak előadást az
Erzsébet Kórházban. Az Egészséges Vásárhely Program keretében működő EVP Klub
minden hónapban összeül, hogy más-más témát járjon körbe. Ezúttal a sportolás
kapott kiemelt szerepet.

Az EVP Klub két évvel ezelőtt jött létre, hogy azoknak a
betegeknek nyújtson segítséget, akik daganatos betegségben szenvednek vagy
szenvedtek. Az érdeklődők itt megbeszélhetik problémáikat egymással, de
lehetőségük van arra is, hogy szakemberektől kérjenek segítséget. Legutóbb
gyógytornász tartott előadást, aki arról beszélt, hogy a betegeknek is
mozogniuk kell, hiszen így tudnak megerősödni.

– A mindennapi életünk egyik legfontosabb eleme a mozgás,
amely segíti az elveszett funkcióknak a visszaállítását, az általános
erőnlétnek a visszanyerését, amit egy-egy betegségben vagy műtét által elveszít
az ember – mondta Szabóné Szívós Ilona, gyógytornász.

A szakember szerint a sportolásnak akkor van értelme, ha
rendszeresen történik. Ez azt jelenti, hogy minden nap érdemes 20-30 percet
olyan mozgásformára szánni, amit örömmel végez az ember.

– Akár el lehet járni gyógytornára is, erre bárkinek lehetősége
van, hiszen beutalóval tudnak csatlakozni. Itt teljesen testre szabott,
irányított és az általános állapothoz igazított gyakorlatok vannak. De ha csak
rendszeresen sétál, vagy kerékpározik az egyén, már az is bőven elegendő –
tette hozzá a szakember.

A mozgásszegény életmód számos daganatos
betegség kialakulásában is szerepet játszhat, ezért a rendszeres sportolás nemcsak
az utógondozásban, de a megelőzésében is fontos lenne.

Megszakítás