Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Napirend előtt szólalt fel Lázár János

A parlament napirend előtti felszólalásában Dr. Lázár János
Országgyűlési Képviselő a közbizalomról szólva közölte: Magyarországon
sokan érzik úgy, hogy az állam nem védi meg őket.

“Az állam képviselőitől, az állam képviseletében eljáróktól azt
kapják, hogy meglopják őket, megzsarolják őket, megvesztegetésre
kényszerítik, vagy akár megerőszakolják gyermekeiket” – fogalmazott.

Véleménye szerint ez egy hosszabb folyamat eredménye, és felidézte
többek között az augusztus 20-i, a szeptember 18-i és október 23-i
eseményeket.

Mint mondta, szerinte itt a következménynélküliségről van szó,
arról a morális állapotról, amely jelen pillanatban Magyarországon
uralkodik. Azt kérdezte a miniszterelnöktől, hogy ez a jelenlegi
rendőrségi struktúra és működés jelenti-e a kormányzati reformot, a
megújulást.

Hangot adott meggyőződésének, hogy Bene Lászlóval és Gergényi
Péterrel szemben más volt a politikai elvárás, mint 10 éve, mert hosszú
éveken át mindketten köztiszteletben álló és megbecsült rendőrei voltak
ennek az országnak.

Kondorosi Ferenc rendészeti államtitkár válaszában elmondta: a
közbizalom megvédésében és újraépítésében a legnagyobb felelőssége a
politikai elitnek van. A kormány elkötelezett, hogy a rendőrség
keretében elkövetett jogsértések, bűncselekmények tanulságát levonja. A
politikai felelősségvállalásnak Petrétei József ékes példáját adta –
hangsúlyozta.

Közölte: a közbizalom visszaszerzésére intézkedéstervet
készítettek a rendőri vezetők, ebben szerepel egy zöld szám bevezetése,
amely jogsértések esetén hívható, és a rendőrségi törvényben
szabályozott panasztestület felállítása.

forrás: http://www.promenad.huwww.promenad.hu