Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Nappali kórház a kakasszéki gyógyintézetben

Mintegy 400 millió forintból – uniós támogatással-, 19 ágyas nappali kórházat alakítottak ki a kakasszéki gyógyintézetben, a fejlesztéstől jelentősen lerövidülhet az eddigi 3 hónapos várakozási idő.

 

A kakasszéki gyógyintézet a térségben az egyetlen, ahol a betegek intézményen belül, utazás nélkül valamennyi mozgásszervi rehabilitációs ellátást megkaphatnak – mondta a beruházás átadásakor Kallai Árpád, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó főigazgatója. Hozzátette: a nappali kórházra egyre nagyobb az igény, hiszen a páciensek a kezelések után az otthonukban tölthetik az éjszakát.

A 99 rehabilitációs és 17 aktív ággyal működő intézmény tavaly 100 százalék fölötti kihasználtsággal üzemelt. 12 dolgozóval növelték a személyzet létszámát, így emelkedhet az ellátott betegek száma.

– A mozgásszervi rehabilitáció olyan széles skáláját tudjuk kezelni, amely nemcsak a reumatológiai, degeneratív, vagy kopásos betegségeket jelenti. Neurológiai, baleset utáni vagy gerinc és perifériás nagyízületi műtéteket követően rehabilitációt végzünk, amputált, valamint agyvérzést szenvedett pácienseket is ellátunk – mondta dr. Sonkodi Gábor osztályvezető főorvos.

 A fejlesztés a dél-alföldi rehabilitációs ellátást javító, 14 helyszínen megvalósuló, 5 szakterületet érintő, 2,55 milliárd forint összköltségvetésű projekt része. A beruházás az eddigi gyakorlat mellett, többek között lehetővé teszi a sportsérüléseket követő rehabilitációs kezelések bevezetését is, melyre országos igény van, de a gyógyvíz, a gyógyiszap turisztikai vonzerőt is jelenthet majd a jövőben.

– A tó nagyobbik részének tulajdonjoga a hódmezővásárhelyi önkormányzaté, évek óta készülünk és pályázunk arra, hogy megújuljon, és megfelelő keretet biztosítson az itt folyó kitűnő szakmai munkához – mondta Hegedűs Zoltán alpolgármester.

Megszakítás