Felújítják az óvodákat Hódmezővásárhelyen. Négy intézmény korszerűsítése kezdődött el, ezekből ideiglenesen már elköltöztették a kicsiket. A Pál, a Klauzál, a Magvető és az Oldalkosár utcai óvodákba járó gyerekeket a következő hónapokban másik intézmény fogadja.
Mintegy 564 millió forintból a Területi és Településfejlesztési Operatív Program támogatásával újulnak meg az óvodák Hódmezővásárhelyen. A munkálatok a Pál utcai óvodában már elkezdődtek.
– A Pál utcai óvoda teljes felújításon esik át: energetikai-, fűtés- és tetőkorszerűsítést, nyílászárócserét végeznek. A beruházást szeptember 30-áig kell befejezni, akkor költözhetnek vissza a gyerekeknek, akik most a Malom utcai óvodába járnak – mondta Vágó János önkormányzati képviselő.
Közben a Klauzál utcai óvodában is hasonló munkálatok zajlanak, azzal a különbséggel, hogy ott a fal nedvesedését is meg kell oldani. Onnan a lurkók a Tornyai utcai óvodába kerültek. Az Oldalkosár utca 4. szám alá járó gyerekeket pedig a Liszt Ferenc Ének- Zenei Általános Iskola fogadta be. A belső burkolatok és a szociális helyiségek felújítása is megtörténik a Magvető utcai intézményben, a kicsiket a szülőknek a Szent István utcára kell vinniük. A lényeg, hogy a rendszerben mindenkinek jut hely, csak átmenetileg máshol.
– Azért ilyen szakaszos a beruházás, mert másfél év alatt 11 óvodát kell felújítani – tette hozzá Vágó János.
Összességében a felújítások közel 800 gyermeket érintenek a városban.