Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Négycsillagos szálloda nyílt Hódmezővásárhelyen

Megnyílt
szerdán Hódmezővásárhely első négycsillagos szállodája; a Best
Western Hotel Ginkgo Sas 1,4 milliárd forintból épült meg, a korábbi
Fekete Sas Szálló szomszédságában, és azzal összeköttetésben.

Az ünnepélyes megnyitón Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes
elmondta: a beruházással Hódmezővásárhely példát mutathat az
országnak vállalkozásfejlesztésből, hiszen a hasonló beruházásokon
magyar kis- és középvállalkozások nőhetnek fel.

A politikus szerint a szálloda egy újabb lehetőséget jelent a
befektető és a város számára is: ablakot jelent a világra, a régióra
és Magyarországra. Egy ekkora beruházáshoz kellett egy erős
közösség, bátor beruházó és partner önkormányzat – tette hozzá.

Az 1.600 négyzetméteres telken összesen 5.000 négyzetméteres
alapterületű, kilencvenegy szobás, hétszintes szálloda 1,4 milliárd
forintos építési költségéhez a beruházó SK SAS Projekt
Ingatlanhasznosító és Fejlesztő Kft. 377 millió forint uniós
támogatást nyert a Dél-Alföldi Operatív Program pályázatán. A
beruházás fennmaradó költségeit a Magyar Fejlesztési Bank hitele és
a tulajdonosok önereje fedezte. A hotel építésének költségei az
előzetes számítások alapján tizenöt év alatt térülhetnek meg.

Az akadálymentesített, nem-dohányzó szállodában a klimatizált
szobák, lakosztályok mellett konferenciatermekkel, lobby bár,
fitness részleg is helyett kapott, az épület alatt mélygarázst
alakítottak ki. A hotel minden szintjén mozgássérültek részére
kialakított szobák is találhatóak.

A létesítmény működésében környezetkímélő megoldások kerültek
előtérbe: a szálló fűtését és melegvíz-ellátását termálenergiával
biztosítják. Az épület különböző szintjeit Hódmezővásárhelyhez
kötődő hírességekről nevezték el: a földszintről felfelé haladva
Tornyai János, József Attila, Plohn József, Németh László és
Bessenyei Ferenc nevét viselik az emeletek. A három konferenciaterem
esetében a Rotary Club tevékenységére, Kiss Lajos és Ilosfalvy
Róbert életművére emlékeztek az építtetők. Az épületben az ajtókon,
szőnyegeken, képeken gyakran visszaköszön a szálloda egyik névadója,
a létesítmény udvarán álló, mintegy 100 esztendős Ginkgo biloba
(páfrányfenyő) egyedi levele is.

A szálloda a Best Western értékesítési láncához tartozik. A
nyolcvan országban jelenlévő Best Western mintegy négyezer hotelével
a világ legnagyobb szállodalánca, több mint 300 ezer szállodai
szobájából mintegy 86 ezer található Európában.

(MTI)

Megszakítás