Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Negyven diák vett részt a kémia versenyen

A Hevesy György Kémia Verseny
területi döntőjét a Szent István Általános Iskolában
rendezték meg. A 7 és 8. osztályosok közül mintegy negyven diák
mérte össze a tudását.

A nagy hagyományokkal rendelkező
erőpróbát évek óta hasonló rendszerben bonyolítják le. Három
levelező fordulóval kezdenek a fiatalok, majd ezt követi a
területi verseny. A megyében hat helyszínen, köztük Vásárhelyen
nyitották ki a diákok a kérdéseket tartalmazó borítékot.

– Általában nyolc feladatot kell
megoldani – mondta Szabóné Tanács Valéria, a Szent István
Általános Iskola matematika-kémia szakos tanára, a Városi Kémia
Munkaközösség vezetője. – Általában az egyszerűbb, elméleti
kérdésekkel kezdenek, a környezetvédelem is fontos téma, ám a
gyerekek leginkább a nehezebb, számításokat igénylő
feladatoktól tartanak.

A területi verseny legjobbjai a megyei
döntőbe jutnak, ezt követi az országos forduló. A szervezők
szerint azonban nem az eredmények a legfontosabbak: az itt
megszerzett ismeretekre a fiatalok a későbbiekben is építhetnek
majd.

– Komoly tudást igényel a versenyen
való részvétel, így a tanulók ezt akár a közép-, vagy a
felsőfokú tanulmányaik során is hasznosíthatják – emelte ki
Szabóné Tanács Valéria. – Ez jelenti ugyanis az alapján olyan
fontos szakmáknak, mint a vegyészet vagy a gyógyszerészet. Büszke
vagyok arra, hogy a tanítványaim közül többen a kémiához
kapcsolódó pályát választottak.

A vásárhelyi területi versenyen a
hetedikeseknél Sisák Tamás végzett az első helyen a Szent István
Általános Iskolából, míg a nyolcadikosoknál a mártélyi Domján
Andrea gyűjtötte össze a legtöbb pontot. Rajtuk kívül mindkét
korcsoportból további öt-öt tanuló lehet ott a megyei döntőben.

Megszakítás