A csúcsi kertbarátok negyvennegyedik zöldség, virág, gyümölcs kiállítása
nyílt meg a hétvégén. Az idén harminchárom gazdálkodó mutatta be
kiskertjének büszkeségeit.
A legtöbb kiállító természetesen Csúcsból érkezett, de a bemutató hírére
sokan más városrészekből is eljöttek. A legtávolabbi gazda Békéssámsonról hozta
el terményeit.
– A kiállítás célja az amatőr kertészek versengése. Olyan kiállítókat
várunk, akik nem tanult mezőgazdászok és saját felhasználásra termelnek
zöldséget, virágot. Hagyományos módon dolgoznak és nem, vagy csak minimális
mennyiségű vegyszert használnak. A kiállítók egy- egy ilyen alkalommal
tapasztalatokat is cserélnek – tudtuk meg Kardos József, a Csúcsi Kertbarátok
Egyesületének elnökétől.
A kishomoki kertbarátok is képviseltették magukat, akik az eseményre
elsősorban virágokat hoztak magukkal.
– Több mint öt éve állítunk itt ki. Mi is tagjai vagyunk a Kertészek és
Kertbarátok Országos Szövetségének. Tagjaink barátai viszonyt ápolnak és rendszeresen
eljárunk egymás rendezvényeire – mondta el Saja Mária, az Öreg-kishomoki
Kerttulajdonosok Egyesületének elnöke.