Ma van Péter és Pál napja, amely egyúttal az
aratás kezdetének hagyományos időpontja. Az elmúlt időszak szélsőséges
időjárása nem csak a betakarítást nehezíti meg, de a termés mennyiségére és
minőségére is igen kedvezőtlen hatást gyakorolt.
A szakemberek gabona nedvességtartalma
alapján határozzák meg mikor lehet megkezdeni az aratást. A betakarítás
időpontja azonban az idén nem egyértelmű, mivel a szélsőséges időjárás
negatívan befolyásolta az érési folyamatokat.
Csongrád megye déli részén különösen nagy
problémát okozott a belvíz. Tízezer hektár még most is vízzel borított, de
legalább ekkora terület vízzel telítődött. Egyes helyeken már a múlt héten
megkezdték az őszi árpa betakarítását, de az újabb esőzések
félbeszakították a munkálatokat.
A szakemberek úgy számolnak, hogy tízezer hektáron
nem lehet majd aratni, mivel a földekre nem lehet bejutni, ráadásul a térségben
nemrég a jégeső óriási kárt okozott.
– Húszezer hektárt teljesen elvert a jég,
további tízezer hektáron pedig a kultúrnövények felét tette tönkre a jégeső. Ez
azt jelenti, csak a megyében minimum tízmilliárd forint a kár – tudtuk meg
Kispál Ferenctől, a MAGOSZ megyei elnökétől.
A természeti csapások okozta jelentős
terméskiesés miatt várhatóan drágább lesz a gabona, ennek ellenére nem kell
hiánnyal számolni.
– A kenyérgabona elegendő lesz, mert még így
is az ország igényének kétszerese terem. Búzából exportálni is lehet majd –
tájékoztatott Kispál Ferenc.
Az előrejelzések szerint a legtöbb helyen egy
hét múlva betakarítható lesz a búza, amelynél 20-30%-os terméskieséssel
számolnak. Az időjárás miatt rosszabb minőséget várnak.
Algyő, Batida, Maroslele, Makó-Rákos
környékén azonban teljesen elverte a termést a jég. A kormány segítséget ígért,
mivel a károsult gazdák többsége hitelből finanszírozta az eddig munkát. Sok
termelő a csődtől tart. Makón és Királyhegyesen a vihart követően már több
zöldségfeldolgozó elbocsátásokat hajtott végre.