A népszokás szerint a november tizenegyedikei Márton nappal véget érnek
a mezőgazdasági munkák és kezdetét veszi a téli pihenés. Szent Mártonról és a
hozzá fűződő legendákról tartott előadást az Emlékpontban Miklós Péter
történész, muzeológus.
Szent Márton a Római Birodalom Pannónia tartományának Savaria nevű városában,
a mai Szombathelyen látta meg a napvilágot a negyedik században egy római
katonacsalád fiaként. A legenda szerint Szent Márton egy koldussal való
találkozás eredményeként vált kereszténnyé. A Márton nap elválaszthatatlan
étele, a liba is ebből a korból ered.
– A legenda és a keresztény hagyomány szerint Szent Márton nem akarta
vállalni áldozatosságból a püspöki hivatalt és ezért egy libaólban bújt el. Az
izgága állatok a gágogásukkal odahívták a közösséget, megtalálták és végül
vállalta a püspöki méltóságot – mondta Miklós Péter történész, muzeológus.
A liba fogyasztása több vallásban és több régióban is megfigyelhető. A
tél beköszöntével az év utolsó ünnepeként ülték az emberek Márton napját,
amelyhez népszokások is kapcsolódnak.
– Söprűvel, vesszőkkel, ágakkal járták régen a falvakat „Mártonozás”
néven az állatokkal foglalkozó béresek, pásztorok. Azt mondták, hogy akkora
legyen a jövő évi szaporulat, mint ahány elágazása van a bokorveszőnek – tette hozzá
a történész.
Az egyház ezeket az ünnepeket igyekezett keresztény tartalommal is
megtölteni. Így alakult ki a Márton nap megünneplése, amelynek hagyománya a
reformáció korában is folytatódott. Magyarországon a november 11-i Márton nap zárja le a népszokás
szerint az éves gazdasági munkákat és kezdetét veszi a természet téli, pihenő
időszaka.