Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Nem kapnak támogatást, akik nem vállalták a felajánlott munkát

Hódmezővásárhely valamennyi,
egészségügyileg alkalmas, tartósan munkanélküli, eddig rendszeres szociális
segélyben részesülő polgárának munkát ajánl a közfoglalkoztatás keretében. A
havi 28 ezer forintos támogatás helyett ők megközelítőleg 60 ezer forintot
vihetnek haza egy éven keresztül. Aki viszont egészséges, de a felajánlott
munkát visszautasítja, nem számíthat a város támogatására a jövőben – foglalta
össze mai sajtótájékoztatóján dr. Ambrus Norbert.

A Jogi Iroda vezetője elmondta: a mintegy 650 rendszeres
szociális segélyből élőnek csaknem a fele átesett már a kötelező
munkaalkalmassági orvosi vizsgálaton, közülük 98 fő egészségügyileg
alkalmatlannak bizonyult a munkavállalásra.

– Az önkormányzat célja, hogy a közfoglalkoztatás
keretében segély helyett munkát adjon az embereknek, így biztosítva számukra a
megélhetést, illetve a visszatérés lehetőségét a munka világába – fogalmazott
Ambrus Norbert. Az irodavezető az adatokat ismertetve elmondta: a
közfoglalkoztatásban, az adatok feldolgozásának megfelelően eddig 207 főnek
ajánlottak fel munkát, közülük 94-en éltek is a lehetőséggel, ezzel szemben 113
fő, bár egészségügyileg alkalmasnak bizonyult, nem vállalta
el.

– Az önkormányzat, élve a jogszabály által biztosított
lehetőséggel, a munkát megtagadóktól megvonja a rendelkezésre állási támogatást,
amely mintegy 28 ezer forintot jelent havonta – részletezte Ambrus Norbert,
hozzátéve: akik elvállalták a felajánlott munkát, fizetésként a minimálbér
összegét, csaknem 60 ezer forintot kapnak havonta a várostól.

– A munkát megtagadóktól a város visszavonja valamennyi szociális
juttatását, így nem kaphatnak a jövőben se ingyenes étkeztetést, se ingyen
tűzifát. Az önkormányzat célja, hogy a rendelkezésére álló forrásokat valóban a
leginkább rászorulók számára biztosítsa, ne pedig azok számára, akik
dolgozhatnának, de nem akarnak – fogalmazott az irodavezető.