Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Nem kell az ingyenes élelmiszer a rászorulóknak

A város dolgozó, adófizető polgáraival
szemben megengedhetetlen az a magatartás, hogy, azoknak, akik rászorulóként a
segélyekből élnek 10 kilogramm jó minőségű, ingyenes liszt egyszerűen nem kell –
fogalmazott mai sajtótájékoztatóján dr. Lázár János. A város első embere
hozzátette: az önkormányzat a jövőben semmilyen formában nem támogatja azokat,
akik otthagyták az ingyenes élelmiszert.

A Katolikus Karitász segélyszervezet a
hódmezővásárhelyi Családsegítő Szolgálattal és az önkormányzat Népjóléti
irodájával együttműködve mintegy 1005 rászoruló számára biztosított ingyenesen
fejenként 10 kilogramm lisztet. Az ingyenes élelmiszerrel elsősorban a két vagy
többgyermekes rászoruló családok gondjait igyekeztek enyhíteni. Az adományok
átvételéről az érintett családok két alkalommal, tértivevényes levélben kaptak
értesítést, a levelek mellé egy biankó meghatalmazási nyomtatvány is került,
amelyet kitöltve egy meghatalmazott személyen keresztül is átvehető volt az
adomány – ismertette a közelmúltban lezajlott lisztosztási akció részleteit a
polgármester mai sajtótájékoztatóján.

– A kétszeri megkeresés ellenére az 1005
rászorulóból 504-nek egyszerűen nem kellett 10 kilogramm, jó minőségű liszt. Nem
mentek el érte, nem vették át és meghatalmazottat sem küldtek, pedig több napon
keresztül, több időpontban is lehetőségük volt erre – összegezte dr. Lázár
János, hozzátéve: megengedhetetlen a város dolgozó, adófizető polgáraival
szemben az a magatartás, hogy azok, akik rendszeresen szociális segélyekért
állnak sorba 10 kilogramm lisztet egyszerűen otthagynak.

A polgármester elmondta: a mai gazdasági
helyzetben, amikor a segélyezettek, a rászorulók száma növekszik egy
önkormányzat nem engedheti meg magának, hogy azokat támogassa rászorulóként,
akik a saját megítélésük szerint sem nélkülöznek, hiszen, akinek nem kell az
ingyenes élelmiszer, annak minden bizonnyal nincsenek megélhetési gondjai. Az
önkormányzat a jövőben semmilyen formában nem támogatja azokat, akik nem mentek
el az adományokért.

A megmaradt liszt a Hódfó szociális foglalkoztató
dolgozói között került kiosztásra.

Megszakítás