Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Nem nyilatkozik Ajtai Éva

Senkinek nem hajlandó nyilatkozni,
így nem tudni, hogy lemond-e a helyi cigány kisebbségi
önkormányzat vezetéséről Ajtai Éva, akit tegnap sikkasztás
bűntettében első fokon bűnösnek mondott ki a Hódmezővásárhelyi
Városi Bíróság.

Ajtai Évát tegnap sikkasztás
bűntettében mondta ki bűnösnek a Hódmezővásárhelyi Városi
Bíróság, a nem jogerős ítélet nyolc hónap börtönre ítélte
a helyi cigány kisebbségi önkormányzat vezetőjét, két évre
felfüggesztve.

Ajtai Éva még 2008-ban, a
Hódmezővásárhelyi Romák Egyesületének vezetőjeként közel
kétmillió forintot kapott a város önkormányzatától roma
gyermekek balatonszárszói nyaralására. A pénzzel azóta sem
tudott elszámolni, ezért az önkormányzat feljelentést tett
ellene tavaly novemberben.

Ajtai a nyomozás során részben
beismerte bűnösségét, később azt mondta, hogy a pénzt
kölcsönadta, majd arról is beszélt, hogy egyéb programokra és
étkeztetésre költötte, mindenről számlát pedig azért nem
tudott felmutatni, mert – elmondása szerint – ilyet a Balatonon
nem adnak. Még márciusban, a város közgyűlése előtt azt
mondta: nem tudja mi lett a pénz sorsa. A rendelkezésre álló
dokumentumok és a tanúk vallomása alapján a bíró sikkasztás
bűntettét állapította meg. A tárgyalás óta Ajtai Éva senkinek
nem hajlandó nyilatkozni, így nem tudni, hogy lemond-e a helyi
cigány kisebbségi önkormányzat vezetéséről.

Megszakítás