Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Németh Zsolt: nem kizárt, hogy újabb vizsgálatok lesznek egykori feltételezett szt-tisztek esetében

Nem kizárt, hogy a
Külügyminisztériumban további vizsgálatok lesznek egykori
feltételezett szt-tisztek esetében; ha újabb nevek merülnek fel, a
vizsgálatoknak létjogosultságuk van – mondta Németh Zsolt pénteken
az MTI-nek.

„Nem tudom azt mondani, hogy nem lesznek a későbbiekben adott
esetben további személyek, akiket ez érint” – fogalmazott a tárca
parlamenti államtitkára, de hozzátette, hogy a mostani vizsgálat
lezárult, a tárca nem vizsgálódik más személyek ügyében.

A Külügyminisztérium pénteken közölte, hogy hét egykori, szigorúan
titkos (szt) állományú tisztet azonosított be alkalmazottjai között,
és munkaviszonyukat a tárca vezetése megszünteti.

Németh Zsolt az MTI-nek elmondta, hogy a tárca vezetése azután
indított vizsgálatot, hogy a szigorauntitkos.hu hírportál listát
közölt szt-tisztekről. „Fontosnak tartottuk, hogy egyértelműen
megbizonyosodjunk arról, hogy az érintett, a Külügyminisztériumhoz
köthető személyek szt-tisztek voltak vagy nem” – mondta.

Megjegyezte: a listán volt olyan név, akiről a vizsgálat során
kiderült, nem volt szt-tszt, „tehát a lista hitelessége
megkérdőjelezhető”.

Az államtitkár hangsúlyozta: a minisztérium fontosnak tartotta,
hogy gyorsan és határozottan döntsön azon személyek munkaviszonyának
megszüntetéséről, akikről bebizonyosodott, hogy a rendszerváltás
előtt szt-tisztként dolgoztak.

Elmondta, hogy az elbocsátott személyek nem töltöttek be vezetői
posztot a tárcánál, és van közöttük olyan, külszolgálatot töltő
személy is, akinek a hazarendeléséről már korábban
intézkedtek.

Arra a kérdésre, hogy az elbocsátott személyek között van-e Lovró
Csaba jelenlegi ciprusi nagykövet, azt mondta, nevekről nem
nyilatkozik. Indoklása szerint a nevek nyilvánosságra hozatala az
adatvédelmi törvénybe ütközik.

Azzal kapcsolatban, hogy indokolt volt-e az érintett személyek
munkaviszonyának megszüntetése, kijelentette: „ennek a
titkosszolgálati kategóriának a Külügyminisztériumban való
foglalkoztatása húsz évvel a rendszerváltozás után nem
indokolható”.

A tárca korábban azt közölte: múlt péntek óta folytattak
vizsgálatot arról, hogy a szigoruantitkos.hu honlapon listájának
külügyminisztériumi vonatkozásai megfelelnek-e a valóságnak.

A Kádár-rendszer szigorúan titkos állományú tisztjeinek a
szigoruantitkos.hu címen megtekinthető iratanyagát – a portált a
múlt héten indították el – a hódmezővásárhelyi Emlékpont Központ
vezetésével dolgozták fel. Az intézmény honlapján olvasható
információk szerint az szt-tisztek hivatásos szolgálati jogviszony
alapján, de fedőmunkahelyükön keresztül szolgálták az állampárt
érdekeit, végrehajtva az állambiztonság által számukra meghatározott
feladatokat.

A kutatók által folyamatosan frissített honlapon 668, alfabetikus
sorrendben felsorolt szt-tiszt személyi adatlapja található meg,
amelyek között felbukkan például Medgyessy Péter volt miniszterelnök
és Boros Imre, az első Orbán-kormány egykori kisgazdapárti
miniszterének neve is.

A Magyar Nemzet március 5-i számában arról írt, hogy beazonosítható
Horváthné Fekszi Márta, a Gyurcsány-kormány külügyi államtitkára – a
moszkvai magyar kereskedelmi képviselet eladásával kapcsolatos
büntetőeljárás egyik gyanúsítottja – mint olyan személy, akit a
Belügyminisztérium személyzeti osztálya szt-tisztként tartott
nyilván.

A Heti Válasz összeállítása szerint az szt-tisztek között volt
Lovró Csaba jelenlegi ciprusi nagykövet is, aki korábban a
Külügyminisztérium személyzeti főnöke volt.

(MTI)

Megszakítás