Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Nemzeti Emlékezet Hete: A fiatalok rendszerváltása

1989 az akkori fiatalok szemével címmel tartanak
kerekasztal-beszélgetést a hódmezővásárhelyi Emlékpontban 2009. október 22-én,
csütörtökön 11 órától a 20 évvel ezelőtt végzős diákok mai kortársaiknak.

A rendhagyó tanóra az
országosan egyedülálló Nemzeti Emlékezet Hete programsorozat részét képezi,
amelyet immár hagyományosan október 23-ához kapcsolódóan rendeznek a vásárhelyi
közgyűjteményben. A diákok a különleges tanórákon az 1956-os forradalom
és szabadságharc mellett, az 1989-es rendszerváltó esztendő eseményeit idézhetik fel a hét folyamán.

Hogyan élték meg 1989
felemelő pillanatait az akkor 18-20 éves fiatalok? A „rendszerváltó diákokat” Berecz János önkormányzati képviselő, a
Bethlen Gábor Református Gimnázium tanára mellett Túri Csaba,
a Kagylóhéj Családsegítő Szolgálat szakmai vezetője, képviseli aki részt vett 1989 őszén
a városházi vöröscsillag eltávolításában is. A beszélgetést Gál
László az Emlékpont történésze vezeti, aki szintén 
bethlenes diák volt és 1988-ban érettségizett.

A mai diákok
megtudhatják, milyen volt az iskolarendszer két évtizeddel ezelőtt, hogyan
zajlott akkor az érettségire való felkészülés, miként lehetett bejutni a
felsőoktatási intézményekbe. Külön érdekesség, hogyan oktatták akkoriban 1956
történéseit, miként viszonyult az abban az időben rendkívül kényes –
helyesebben tiltott – témához a Bethlen Gimnázium tanári kara.

A beszélgetés során megelevenednek a vicces és humoros iskolai sztorik, valamint az is kiderül,
hogy akkor is legfőként a szórakozás érdekelte a diákokat, a tanulás mellett. Igazi
retro-hangulatról is gondoskodnak a szervezők, az egykori mozik, kedvenc filmek,
együttesek, zenék és diszkók felidézésével.

Megszakítás