Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Nemzeti Összetartozás Napja állampolgársági eskütétellel

Közel 200 határon túl élő magyar tett állampolgársági esküt hétvégén a Városháza Dísztermében. 2010-től egyszerűsített honosítási eljárással juthatnak hozzá az igénylők a magyarságukat igazoló dokumentumhoz, eddig mintegy 1500-an éltek ezzel a lehetőséggel Hódmezővásárhelyen. A mostani ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódott.

A honosítási ünnepségre érkezőket dr. Kószó Péter fogadta a Városháza Dísztermében. Az alpolgármester többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy 1920. június 4-én írták alá a trianoni békeszerződést, mely megpecsételte a magyarság sorsát. Azokat, akik addig magyar földön laktak, ezután határok választották el egymástól.

– A magyar országgyűlés bölcsességéről tett tanúbizonyságot akkor, amikor a trianoni gyásznapot nem gyásznapnak, hanem a Nemzeti Összetartozás ünnepének kiáltotta ki. Az hiszem, hogy az egyesülő Európában ez valóban kifejezi azt, hogy mi az egységes magyar nemzet tagjai lehetünk – mondta dr. Kószó Péter alpolgármester.

A város közgyűlése a 2004. december 5-ei népszavazást követően határozatban rögzítette, hogy aki kéri, mindenkit tiszteletbeli polgárává fogad. A felhívásra néhány év alatt mintegy 20 ezren jelentkeztek. 2010-től, mióta egyszerűsített eljárással lehet a magyar állampolgárságot igazoló dokumentumokhoz hozzájutni, Hódmezővásárhelyen már több alkalommal volt honosítási ünnepség. Most közel 200-an tettek magyar állampolgársági esküt. Az igénylők a dokumentumokat most is meghatottan vették át. Volt olyan a vendégek között, akinek a trianoni változások miatt igencsak kalandos élet jutott, és több állampolgársága is volt.

– Először volt a román, aztán lettem magyar, majd megint román, ezt követően pedig szerb. Úgy gondolom, azért kellett élnem ideáig, hogy a magyar állampolgárságot újra megkapjam, ennek most nagyon örülök – mondta Göblös Ilona.

A román születésű hölgy számára az itteni ünnepség azért is volt különösen fontos, mert annak idején Hódmezővásárhelyen végezte elemi és a polgári iskoláit, így most úgy érezte magát mintha hazaérkezett volna.

Megszakítás