Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Nemzeti sertéstenyésztési program indul

A magyar
tenyészállat, a hazai takarmány és sertéshús kiváló minőségét előtérbe helyező
és a magyar termék fogyasztásának növelését, népszerűsítését célzó nemzeti
sertéstenyésztési program indul – jelentette be Gráf József földművelésügyi és
vidékfejlesztési miniszter pénteken Hódmezővásárhelyen.

A nemzeti
sertéstenyésztési program hazai sertéstenyésztésen, hazai sertéstartáson
alapuló, minőségbiztosítás keretében működő rendszer lesz – mondta az
agrárminiszter a sertéstartó és -tenyésztő szervezetek vezetőivel közösen
tartott sajtótájékoztatóján.

A miniszter,
aki sertéstenyésztőként elsőként csatlakozott a kezdeményezéshez, hozzátette: az
így előállított termék a Minőségi Magyar Sertéshús logót fogja viselni.

A rendszer
nyomon követhetővé teszi a fogyasztók asztalára kerülő sertéshúst a
takarmány-előállítástól kezdve a késztermékig. Az állatok takarmányozásához
kizárólag hazai előállítású abrakot használhatnak föl a tenyésztők. A
tenyésztésbe bevont magyar fajtákra vonatkozó szigorú előírások pedig
hozzájárulnak majd a minőség emeléséhez – hangsúlyozta Gráf József.

A Minőségi
Magyar Sertéshús logót viselő termékekkel az exportpiacokat is megcélozzák majd
– közölte a miniszter.

Sákán Antal,
a Sertéstartók Szövetségének elnöke elmondta: a külföldi piacokon élénk a
kereslet a gyógyszermaradványoktól, hozamfokozóktól mentes, nem genetikailag
módosított takarmányon felnevelt állatokból származó kiváló minőségű magyar
sertéshús iránt, a hazai piacon azonban a termék még nem eléggé népszerű.

A most
létrehozott rendszerben egy független szervezet fogja tanúsítani, hogy a
résztvevő tenyésztők, állattartók és feldolgozók mindenben megfelelnek majd a
szigorú minőségi előírásoknak – tudatta az elnök.

(MTI)

Megszakítás