Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Nemzetközi egyetemi delegáció a főiskolai karon

A Tempus Program keretében nemzetközi delegáció érkezett kedden
Hódmezővásárhelyre, a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Főiskolai Karára. A
spanyol, német, és osztrák egyetemek oktatói a program keretében a bolognai
típusú oktatási rendszernek megfelelően igyekeznek megújítani Kirgizisztán
mezőgazdasági oktatását.

A vendéglátó főiskolai kar oktatói kirgiz kollégáikkal, és a nyugati
egyetemek tanáraival a közös project során először az alapfokú
mérnökképzés rendszerét dolgozzák ki két kirgíz egyetem számára.

Szűcsné dr. Péter Judit, a program magyar koordinátora elmondta: az
átalakítás után a kirgiz hallgatók a világon mindenütt elismert diplomához
juthatnak, oktatókat a nyugati egyetemek fakultásain készítik fel. A programban
a kirgiz egyetemek új könyvekhez, oktatási eszközökhöz is jutnak, de jól tudják
hasznosítani majd a vásárhelyi főiskolai kar tapasztalatait is, amelyeket a
helyi oktatók a Magyarországon már bevezetett bolognai rendszer kezdete óta
gyűjtöttek.

Frank Neuman, a program bécsi főkoordinátora kifejtette: Kirgizisztán
fejlődésben lévő ország politikai és gazdasági tekintetben is. Az egyetemi
átalakítást önerőből nem képesek megoldani, viszont a program segítségével jól
halad a modernizálás.

A kirgiz Talas egyetemének rektor-helyettese Aibek Upenov az előttük álló
feladatról szólva kijelentette: mint a volt szovjetúnió többi államában is,
Kirgizisztánban is szovhoz és kolhoz rendszerben szerveződött a mezőgazdaság.
Ennek átalakítása jelentős feladat, ám ha sikerül megvalósítani, reményeik
szerint az egyébként jó mezőgazdasági adottságokkal rendelkező ország a
világpiacon is versenyképes áruval tud megjelenni.