Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Nemzetközi konferenciát szervezett a szegedi egyetem vásárhelyi Mezőgazdasági kara

Száz fős nemzetközi tudományos konferenciát tartottak a
Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán. A tíz országból érkező előadók a
hagyományok, az innováció és a fenntarthatóság szerepéről tartottak szakmai előadásokat,
beszámolva a legfrissebb eredményekről.

A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán tizedik
alkalommal szervezték meg a Wellmann Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferenciát.
A szakmai találkozó társszervezője a temesvári Bánát Mezőgazdaságtudományi és Állatorvostudományi
Egyetem volt, a konferencián a szakma legfrissebb eredményeiről esett szó,
valamennyi előadás angol nyelven hangzott el.

– Nagyobbrészt a mezőgazdaságot érintő témák kerültek az
előtérbe. Az állattenyésztést a növénytermesztést esetleg a vadgazdálkodást és
a hozzá tartozó ökonómiai és társadalmi problémákat vizsgálják a szakemberek.
Ezekben elért eredményeikről is beszámolnak az előadók. Alapvetően új ötleteket
várunk el, de a hagyományok tisztelete is megjelenik az előadásokban – mondta
dr. Bodnár Károly a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának dékánja.

Ezzel az agrárium területén meghatározásra kerülhetnek a
lehetséges fejlesztési célok és irányok annak érdekében, hogy a térség
mezőgazdasága jelentős szerephez jusson Európa fejlődésében. Az esemény igen
népszerű a külföldi kutatók körében is.

– Most 10 ország képviselői jelentek meg, összesen száz
vendég érkezett, közülük 45 külföldi résztvevő. Izlandtól Törökországig
képviselik a világ tudományos életét – tette hozzá az intézmény dékánja.

A találkozóval a vásárhelyi főiskola külföldi
partnerkapcsolatait is igyekszik ápolni és bővíteni. Ennek később fontos eredménye
lehet a külföldi intézményekkel való közös pályázati munka, valamint az oktató
és hallgatócsere.