A díj megítélése előtt a pincétől a padlásig
átvizsgálták a vásárhelyi szállodát, amely a maximális 1000 pontból 985-öt szerzett. A minőség díjat a Best Western láncolathoz tartozó több száz európai hotelből tavaly csupán 14 kapta meg.
A négycsillagos Best Western Hotel Gingko Sas fél éve
üzemel, de már is begyűjtött egy szakmai díjat. Az odaítélés előtt három napon
keresztül átfogó ellenőrzést tartottak a szállodában. Ennek keretében a
pincétől a padlásig végignézték az egész épületet, felmérték a tisztaságot, a
szobák állapotát, a bútorok minőségét, de a személyzet munkájára és a
szolgáltatások színvonalára is figyelmet fordított a zsűri.
– 1000 pont volt a maximum, amit ezen az ellenőrzésen el
lehetett érni. Mi ebből 15 pontot veszítettünk, de így is a kiváló kategóriát
értünk el. A Best Western Nemzetközi Minőség Díjat májusban a közép-kelet
európai regionális konferencián veheti majd át a szálloda – mondta Szabó
Mihály, a Gingko Sas igazgatója.
Közép–Kelet Európában a szállodalánchoz tartozó több száz
hotel közül tavaly csupán 14 kapta meg a szakmai díjat, amelyhez plakett is
társul. Ezt a vásárhelyi szállodában közszemlére is teszik, azaz a recepción tekinthetik
majd meg a vendégek és az érdeklődők.
– Boldogok vagyunk és örömmel akceptáltuk, hogy ezt az
eredményt elértük, ugyanakkor nagy feladatot is ró ránk, hiszen ezt a
színvonalat meg kell tartanunk, sőt emelnünk kell a vendégek felé. Az a
legfontosabb számunkra, hogy elégedett vendégek távozzanak a szállodából és
olyan színvonalú szolgáltatásokat kapjanak itt, amely túlmutat az elvárásaikon
is – tette hozzá a szállodaigazgató.
Vásárhely egyetlen négycsillagos szállodájában a nyitás óta
több ezer vendég szállt meg. Mivel az igazi idegenforgalmi szezon még csak most
kezdődik, így ez a szám tovább nőhet a jövőben.