Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Népzenei találkozó énekkel, citerával, táncosokkal

Népzenei találkozót szervezett a Belvárosi Olvasókör és a Belvárosi Napraforgó Népdalegyüttes, amelyre a város és a környék 16 népdalköre fogadta el a meghívást. A fellépők között volt a nemrég alakult Hódtói Csicsergők csoportja is.

A magyar kultúra legnemesebb, legmélyebb hagyományait ötvözi ez a népzenei találkozó, mondta dr. Kószó Péter a Mozaik Kamarateremben. Az alpolgármester továbbá hozzátette: nemzetünk jellemének sajátos kifejezője a népdal és a zene, amelyek nélkül Hódmezővásárhely kulturális élete sokkal szegényebb lenne. Erre a programra a város és a környék összesen 16 csoportja fogadta el a meghívást. A szervező szerint azért kellenek időről-időre az ilyen jellegű rendezvények, mert így lehet a népdalkörökkel a kapcsolatot erősíteni és a népzenei kultúrát életben tartani.

– Nekünk, pedagógusoknak lenne az a feladatunk, hogy megszerettessük a gyerekekkel a népdalokat. Ezért is örülök nagyon, hogy van egy csoportom, a Hódtói Csicsergők, 8-10 éves gyerekekkel. Most tavasszal volt egy városi népdaléneklési verseny, ahol szerepeltek, és a második díjat nyerték meg. Két csoportból raktuk őket össze, azóta is énekelnek és szeretnek fellépni – mondta Czékmánné Fejes Katalin, a Belvárosi Napraforgó Népdalegyüttes és a Hódtói Csicsergők vezetője.

A népzenei találkozón ők voltak a legfiatalabb csoport, de megállták a helyüket a rutinosnak számító népdalkörök között. Sőt még közös produkciójuk is volt a programot szervező Belvárosi Napraforgó Népdalegyüttessel. A népdalok kutatása napjainkban is fontos feladat, a népdalkörök így tudják repertoárjaikat folyamatosan bővíteni. A rendezvényen az énekkarok mellett citerazenekar és táncosok is szerepeltek a Mozaik Kamarateremben.

Megszakítás