Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Nincs több lógás, vagy eltitkolt egyes

Szeptembertől
Hódmezővásárhely valamennyi tanintézetében bevezetésre kerül az E-napló,
amelynek segítségével interneten keresztül tájékozódhatnak a szülők arról,
hogyan teljesít gyermekük az iskolában.

Az E, azaz az elektronikus napló lényegében egy internetes
felületen elérhető ellenőrző könyv. Hódmezővásárhelyen az elmúlt tanévben a
HISZK Tagintézményei, valamint a Németh László Gimnázium és Általános Iskola már
alkalmazta a módszert, az idei év szeptemberétől azonban a város valamennyi
intézményében bevezetésre kerül. Az e-napló segítségével a szülők bármikor,
bárhonnan megtudhatják, hogyan tanul gyermekük, illetve mikor hiányzott
utoljára az iskolából.

– Ez a lehetőség főként a szülők számára jelent új
információt, hiszen nem csak a fogadóórákon, illetve a szülői értekezleteken
tájékozódhatnak a gyerekeik előmeneteléről, az érdemjegyekről illetve a
hiányzásokról, hanem az elektronikus napló segítségével naprakész adatokhoz
juthatnak – mondta Balázs József oktatási csoportvezető.

Minden szülő az iskolában kap egy hozzáférési kódot, így
minden nap a legaktuálisabb információk állnak majd rendelkezésükre. Ez
természetesen nem helyettesíti a pedagógus és a szülő közti személyes
konzultációt, viszont segítséget jelent a diákok ellenőrzését illetően. Az
elektronikus napló mellett egyelőre még megmaradnak a tájékoztató füzetek és az
ellenőrző könyvek is.

– Ez egy plussz szolgáltatás, amelyen lehetőséget biztosít
arra is, hogy külön üzenetváltás történjen szülők illetve pedagógusok között –
tette hozzá a csoportvezető.

A szolgáltatással kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy csak
a jogosultsági hozzáféréssel rendelkezők tudnak a naplóba betekintést nyerni, és
mindenki csak a saját gyermeke adatairól juthat információhoz. Az E-napló
természetesen mindenki számára ingyenes.

Megszakítás