Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Nótaestek a Visszhang utcai Olvasókörben

A nagy érdeklődésre való tekintettel újabb
nótaestet tartottak a Visszhang utcai Olvasókörben. A szervezők továbbra is várják mindazok
jelentkezését, akik szívesen csatlakoznának hozzájuk.

A Visszhang utcai Olvasókör tavaszi
közgyűlésén vetődött fel a rendszeres nótaestek szervezésének ötlete. Az itt működő
Búzavirág Népdalkör és Citerazenekar feloszlott, de bőven maradtak
olyanok, akik szabadidejükben szívesen énekelnek.

– Az elmúlt időszakban eljártunk a Gazdasági
Egyesület által szervezett eseményekre, ahol a közös éneklés miatt nagyon jól
éreztük magukat.  Ezért gondoltuk úgy, hogy itt is kellene nótaesteket
tartani. Végül sikerült megszervezni, ez a negyedik alkalom, hogy összejöttünk
– mondta Apró Mihályné szervező.

A tagság folyamatosan gyarapodik. Míg az első
nótaesten huszan voltak, addig mostanra megduplázódott a létszám.

– Sok idős látogat el hozzánk, akik eléneklik
a régi  népdalokat, mi kicsit fiatalabbak pedig igyekszünk megtanulni
tőlük ezeket – tette hozzá Apróné.

A szervezők a nótaestekre várják mindazok
jelentkezését, akik szívesen csatlakoznának hozzájuk.