Végéhez közeleg a négy sávosra bővülő 47-es
út építése. Jelenleg az utolsó szakaszon az aszfaltozási munkák folynak. A
legfrissebb tájékoztatás szerint az eredeti terveknek megfelelően, november
közepétől az autósok birtokba vehetik a kész utat.
Szeged és Vásárhely között a 47-es út négysávosítása még tavaly elkezdődött, de a két
milliárdos munka túlnyomó része az idén készült el. A tervezési fázis tovább tartott,
mint amire számítani lehetett, de adódtak más problémák is – például elhúzódott
az egyik elektromos oszlop áthelyezése. Mindent egybevéve a munka jó ütemben halad:
másfél hét múlva átadják az utat a közlekedőknek.
– Jelenleg
a főpálya aszfaltozása folyik, most az út jobb oldalán dolgoznak a munkások, de
a hét hátralevő részében a másik oldal betonozására is sor kerül. A következő
hétre így már csak a befejező munkálatok maradnak – tájékoztatott Lukács Péter,
a kivitelező cég munkaterületi mérnöke.
A szakember
azt is elmondta: az elmúlt időszakban sikerült kialakítani az út menti
vízelvezető árkokat, a csapadékvíz tározó medencéket, valamint sor került a
közművek nagy részének áthelyezésére is. Már az ezen a szakaszon található
hidak is készen állnak a használatra.
Az eltelt hónapokban a folyamatosan változó
korlátozások és elterelések miatt csak nagy körültekintéssel lehetett a 47-esen
közlekedni. Az építtetők még a következő napokban is óvatosságra intenek, de
már nem kell sokáig várni, hiszen november 13-tól akadály nélkül lehet haladni a főúton.