A tervek szerint halad a 47-es út
kiszélesítése Hódmezővásárhely és Vajhát között. A munkálatok miatt számíthatunk
ugyan forgalomterelésre, de november közepére befejeződik a beruházás.
Július közepe óta már az új pályatesten
halad a forgalom. Ezen a szakaszon már elkészült az aszfalt alap-,
és kötőrétege, de úgynevezett kopóréteget még ráhúznak a
felületre.
Az útépítők végeztek a régi út felmarásával,
a többrétegű aszfalt leterítését követően a szalagkorlátok felállítására kerül
sor. Ha mindez elkészül, újra erre az oldalra kerül a forgalom.
Szeptember közepén
azonban még egy forgalomterelésre számíthatunk: Kopáncsnál a benzinkút közelében
csupán a baloldalon lehet majd közlekedni, hiszen a csatrornahídnál akkorra
készül el az új szakasz.
A Hódmezővásárhely táblától nem messze egy
kerékpárlejárót és aluljárót is építenek, jelenleg a feljárórámpa kivitelezése
zajlik. A szervízút alapjait is a napokban készítik el, az elkövetkezendő
hetekben aszfaltréteg kerül rá.
Az átadás határideje november 13-a. Jelenleg
minden jel arra utal, hogy a kivitelezők tudják tartani az időpontot –
tájékoztatott Lukács Péter munkahelyi mérnök.