Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Nyári nyitva tartásra állt a könyvtár

Szeptember elsejéig nyári nyitva tartással: hétfőtől péntekig reggel kilenctől délután négyig, illetve szombaton reggel nyolctól délig várja a látogatókat a városi könyvtár.

Eddig hétköznapokon este hatig, szombaton pedig kilenctől 13 óráig fogadta az olvasókat a Németh László Városi Könyvtár és a Pósa Lajos Gyermekkönyvtár. Hétfőtől azonban életbe lépett a nyári nyitva tartás.

– A nyári nyitva tartás alatt, amely július és augusztus hónapot érinti, tehát július 2-ától szeptember 1-ig tart, minden hétköznap hétfőtől péntekig reggel kilenctől délután négyig vagyunk nyitva, illetve szombaton reggel nyolctól délig – mondta Daru Éva könyvtáros.

A nyári nyitva tartás idején elsősorban a gyerekeknek kínál programokat könyvtár. Kézműves foglalkozásokkal hétfőn, szerdán és pénteken, egészen július 13-ig várják a gyerekeket, reggel kilenctől 13 óráig, a Pósa Lajos Gyermekkönyvtárban, de kölcsönözni, számítógépezni, x-boxozni és társasjátékozni egészen szeptemberig lehet majd.

– A hagyományos rendezvények az olvasóteremben, illetve a kiállítások az előtérben nyáron nem lesznek, csak a hagyományos szolgáltatásainkat lehet igénybe venni, könyvet kölcsönözni, újságokat, folyóiratokat olvasgatni, számítógépezni – mondta Daru Éva.

 

Megszakítás