Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Nyárköszöntőt tartottak az Exner Leó Óvodában

A játék, az önfeledt szórakozás mellett az intézmény alapítványát is támogatta az Exner Leó Óvoda „Nyárköszöntője”. A családi program bevételéből mozgásfejlesztési eszközöket vásárolnak a szervezők.

Hagyományteremtő „Nyárköszöntőt” tartottak az Exner Leó Óvodában, a Nádor utcán. A nevelési év lezárultával elsősorban az önfeledt játék került előtérbe, de az óvoda alapítványát is támogatták a családi program életre hívásával.

– Ezzel a rendezvénnyel az óvoda alapítványának tőkéjét is kívánjuk gyarapítani, hisz a közeljövőben elkezdik az új óvoda építését, és a szülői szervezet valamint az alapítvány ennek a mai rendezvénynek a bevételét az új tornaterem mozgásfejlesztési eszközeire ajánlotta fel – mondta Molnárné Dobsa Magdolna, óvodavezető.

A család és az óvoda kapcsolatát erősítő eseményen többek között ovis hétpróbával, Száraz Nagy Brigitta és a Traubi együttes koncertjével várták a kicsiket és nagyokat. Fellépett Panka bohóc és kézműveskedhettek is a gyerekek.

– Nagyon örülök, hogy Újvároson ilyen kezdeményezések vannak. Egy olyan programon lehetünk itt, ahol a gyerekek szüleik bevonásával játszhatnak ott, ahol egyébként a hétköznapjaikat töltik – mondta Molnárné Kecskeméti Rita, önkormányzati képviselő.

A jótékonysági eseményen a szervezők a változatos programok mellett apró ajándékokkal is kedveskedtek a gyerekeknek.

Megszakítás