Nyelvi labor is működik mostantól a Németh László
Gimnázium és Általános Iskolában. Az új tanterem a gyakorlati oktatást segíti,
hiszen a diákok így hallás útján is tanulhatják a nyelveket.
Nyelvi laborban tanulhatják a fiatalok az idegen nyelveket a Németh László
Gimnázium és Általános Iskolában. A labor több mint két millió forintból
készült el, amelyet az informatikai normatívából finanszírozott az intézmény. A
21. századnak megfelelő technikával felszerelt teremben saját fülhallgatót és
mikrofont kaptak a gyerekek, így a hallott szövegértési feladatokat, könnyebben
és pontosabban megérthetik.
– Nagy segítséget nyújt a terem, hiszen korábban egyszerű magnóról szóltak a
hanganyagok, amelyet sokszor nem lehetett érteni, vagy épp a külső zajok
zavarták meg a diákokat. Az új tanteremben mindenki saját magának
szabályozhatja a hangerőt, illetve a válaszokat is mikrofonba mondják, így
azokat is mindenki megérti – mondta Bíró Beáta, az intézmény angol
tanára.
A diákok tanulmányi eredményén is sokat javított az új nyelvi labor adta
lehetőség, de a pedagógusok is dicsérik, hiszen nem csak a nyelvvizsgán, hanem
az érettségin és számos munkaterületen is fontos, hogy a fiatalok megértsék az
idegen nyelvű beszédet is.
A laborban egyszerre 18 fiatal hallgathatja a tananyagot.