Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Nyílt hozzáférésű optikai hálózatot építenek ki Hódmezővásárhelyen

Nyílt
hozzáférésű, szélessávú és korlátlan sebességig bővíthető optikai
hálózat épül ki Hódmezővásárhelyen. Az önkormányzat és egy
magánbefektető beruházásaként megvalósuló fejlesztés segítségével,
hamarosan mintegy 2000 végponton, a projekt végeztével 18 ezer
végponton lesz optikai kábel – jelentették be csütörtökön a
dél-alföldi városban.

Zakar Péter informatikus elmondta: az önkormányzat együttműködési
szerződést kötött az EnterNet 2001 Kft.-vel, és 50-50 százalékos
arányban létrehozták az Enterhód Zrt-t a döntően optikai hálózati
elemekre épülő szélessávú infrastruktúra kiépítésére.

A beruházás első üteme, az önkormányzat meglevő infrastruktúrájának
felhasználásával, az EnterNet által érkező befektető 200 millió
forintos forrásával valósul majd meg, a belvárosi részeken, mintegy
2000 háztartáshoz jutva el. Ezt követően a projektbe pályázati
forrásokat bevonva további 16 ezer végpontot csatlakoztatnak majd,
várhatóan jövő év végére. Az előzetes számítások szerint a nonprofit
kezdeményezés megtérülési ideje tíz év.

A fejlesztés eredményeként minden vásárhelyi háztartásban,
közintézményben olyan szolgáltatások is elérhetővé válhatnak, mint a
digitális alapú IPTV műsorelosztás, az akár díjmentes telefonálás,
az idősek és betegek távfelügyelete, biztonságtechnikai felügyelet,
elektronikus könyvtár, videotéka, és új lehetőségek nyílnak a
távmunka számára is.

A többségi magyar tulajdonban levő EnterNet 2001. Kft. 2000-ben
alakult alternatív internetszolgáltató. A vállalat több mint 50.000
ügyfelet szolgál ki szélessávú internettel, és több mint 10.000
ügyfelet telefonszolgáltatással. Az EnterNet cégcsoport évi két és
fél milliárdos árbevételt realizál.

(MTI)

Megszakítás