Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Nyílt napot tartott a BKF

Február 15-ig dönthetik el a felsőfokon továbbtanulni vágyók, hogy melyik intézménybe adják be jelentkezésüket. A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola vásárhelyi létesítménye nyílt nap keretében engedett betekintést képzési kínálatába és az iskola életébe.

Kreatív gondolkodás, gyakorlatorientált képzés, diploma után jó elhelyezkedési lehetőség – ezek a BKF legfontosabb alapértékei, amelyeket nem csak az iskola vezetősége hangoztat, de így látják az intézmény hallgatói is. Sőt ők még azt is hozzátették: a bizalmon alapuló, baráti légkör is a főiskola egyik fő erénye. A vásárhelyi tudásközpontban rendezett nyílt nap azt a célt szolgálta, hogy a leendő tanulók a lehető legszélesebb körben tájékozódjanak mindenről, ami az iskolával, a képzésekkel kapcsolatos. A 2011/2012-es tanévben két szakkal indultak képzések az első évfolyamon, most február 15-ig négy szakra lehet jelentkezni.

– A turizmus és vendéglátás az egyik üzleti alapszakunk, a másik a kereskedelem és marketing. A fotográfia művészet és a művészetközvetítő szak a másik két lehetőség, ami vásárhelyi hagyományokra is támaszkodik – adott tájékoztatást a BKF rektora, dr. Vass László.

A rektor elmondta, hogy Budapesten és helyben is körülbelül kétszer akkora érdeklődés mutatkozik az iskola iránt, mint tavaly, így jó eséllyel minden meghirdetett szakot be tudnak indítani szeptemberben. A vásárhelyi központba sokan érkeztek a környező településekről, de olyanok is akadtak, akik több száz kilométert utaztak, hiszen ez a kiszemelt iskola számukra.

– Mezőkövesdről érkeztem. Már nagyon régóta érdekel a BKF és úgy gondolom, ez az egyik legjobb iskola – osztotta meg velünk érzéseit Pető Petra Rebeka.

A nyílt napon arról is szó esett, hogy a leendő hallgatók hogyan tudják majd fizetni tanulmányaikat. A rektor arról tájékoztatta az érdeklődőket, hogy Vásárhelyen valószínűleg lesznek államilag finanszírozott helyek, de az új diákhitel konstrukcióról is beszélt, amely nagyon jó lehetőség. Végül arra hívta fel a megjelentek figyelmét, hogy mindenki olyan szakot próbáljon választani, amely valóban érdekli, s akkor biztosan eredményes együttműködésük lesz a következő években.

Megszakítás