Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Nyílt napot tartottak a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán

Az érdeklődők többek között a következő tanévben induló képzésekről tájékozódhattak. A diákoknak február 15-ig kell eldönteniük, hol szeretnék folytatni felsőfokú tanulmányaikat.

Idén is sokan keresték fel a vásárhelyi Mezőgazdasági Kart a nyílt napon. A legnagyobb érdeklődés most is a mezőgazdasági mérnök, illetve a vadgazda mérnök szak iránt volt, de számos részterülettel lehet foglalkozni az intézményben. Ilyen például a sertés– és baromfitenyésztő, gyógy– és fűszernövény termesztő, ökológiai gazdálkodó illetve ménesgazda képzés.

– Engem a ménes gazda szak érdekel legjobban, mert nagyon szeretem a lovakat és velük szeretnék egész életemben foglalkozni. Ehhez ezt az iskolát találtam a legjobbnak, nagyon szeretnék itt tanulni – mondta Herceg Barbara.

Az elmúlt évek tapasztalata az, hogy egyre több olyan diák jelentkezik a főiskolára, aki a családi hagyományokat szeretné tovább vinni.

– Ahhoz, hogy a családi gazdálkodásokat fejleszteni lehessen, és továbbvinni az előző generáció által felépített rendszert, a legkorszerűbb tudáson át a projektmenedzsmenten keresztül egészen a pályázati pénzek lehívásáig, sok ismeretre van szükség. Emiatt érdemes az agrár felsőoktatásba jelentkezni, és ezen belül is a mi karunkat választani – mondta dr. Horváth József tudományos dékánhelyettes.

A továbbtanulás előtt állóknak a jelentkezési lapokat február 15-ig kell leadniuk. Az intézmény több száz hallgatóra számít a következő tanévben. Úgy látszik, hogy az államilag finanszírozottak köre az alapképzések esetében nem változik, marad az 50 fő, de vannak még részösztöndíjak is, így a főiskolán többen részesülhetnek majd támogatásban.