A napokban rendezték a szabolcsi megyeszékhelyen a Megyei Jogú Városok XVI. Sporttalálkozóját.
Ezen 22 csapat vett részt, Hódmezővásárhely önkormányzata is jelen volt 16 fővel. A nyitóünnepségre Márki-Zay Péter polgármester is elkísérte a társaságot, a másnapi versenyre egyéb elfoglaltságai miatt már nem tudott maradni.
A évente megrendezett esemény fő célja nem is annyira a kőkeményen vett sportteljesítmény, inkább a kapcsolatok ápolása, az összetartozás erősítése. A rendezés joga általában az előző évi nyertesé. A találkozó az egyik legnagyobb önkormányzati szabadidősport eseménnyé nőtte ki magát az elmúlt évek során.
A versenyszámok városismereti háromtusa, erdei öttusa, vízi öttusa, mini foci, strandröplabda, teke és sárkányhajó verseny volt. A vásárhelyi csapat néhány számban a középmezőnyben végzett, összességében pedig inkább helyt állni, mint nyerni sikerült 🙂 Mivel az idei győztes Debrecen átadta a lehetőséget a második helyezettnek, jövőre Szekszárdon csapnak össze a lelkes amatőrök.