Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Nyírő Józsefre emlékeztek

Ötödik alkalommal tartotta meg „Idéző” sorozatát a
Wass Albert Irodalompártoló Egyesület. A rendezvényen ezúttal Nyírő József
erdélyi magyar író életútját ismerhették meg az érdeklődők.

Nyírő József 1889-ben egy székely faluban született. Erdélyi
magyar író, katolikus pap és újságíró volt. Akárcsak Wass Albertet, a román
kultúrpolitika őt is háborús bűnösnek minősítette több évtizeden keresztül, nehéz
sorsa műveiben is tükröződik.

– Megírta az éhséget, a fagyhalált, megírta a nagyon-nagyon
nyomorúságos sorsukat a hegyi embereknek – mondta Dratsay Zsigmondné szervező,
aki hozzátette: az író nemcsak otthon volt az erdélyi hegyek és falvak
világában, hanem együtt élt a természettel és a természetben élő emberek
gondjaival is, de nagy hatással voltak rá a székely népballadák és népmesék is.

– A nyelvezete is gyönyörű. Prózaritmusban,
gondolatritmusban írt nagyon tiszta magyar nyelven. A székelység nyelvét az
egész magyar irodalom nyelvévé tette – mondta Dratsay Zsigmondné.

Nyírő Józsefnek szókimondó, a korabeli politikai helyzettel
szembeforduló magatartása miatt menekülnie kellett Romániából, majd később Magyarországról
is. Hatvannégy éves korában, Madridban hunyt el.

Megszakítás