Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Nyolcvan sportoló versenyzett a Gyarmati Dezső sportuszodában

Nyolcadik alkalommal rendezték meg a
fogyatékkal élők megyei úszóversenyét. A Gyarmati Dezső Sportuszodában több
mint tíz tanintézmény és egyesület, közel nyolcvan sportolója mérte össze
tudását.

Az ünnepélyes megnyitón Szabó Gáborné, az Aranyossy
Ágoston Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és
Nevelési Tanácsadó  igazgatója
köszöntötte a résztvevőket.

Az intézményvezető bevezetőjében kiemelte a
víz, a testmozgás, a sport jótékony hatását és örömét fejezte ki, hogy az immár
 hagyományos versenyen évről évre egyre
többen szerepelnek.

Az erőpróba több korosztályban, kategóriában
és versenyszámban zajlott.

– Három korcsoportot alakítottunk ki – mondta
el Lengyel Gyöngyi, az Aranyossy testnevelő tanára. – A 9–14 évesek, a 14–18
évesek, valamint a felnőttek külön kategóriában szerepelnek. A versenyen a tanulásban
és értelmileg is akadályozottak, valamint a siketek vesznek részt. Négy távon
mérik össze a tudásukat, ötven méter gyorson és mellen, valamint húsz méter
gyorson és mellen lehetett indulni.

A erőpróba megvalósítását a Hódmezővásárhely
Megyei Jogú Város Önkormányzata, valamint a Fogyatékkal Élők Csongrád Megyei
Sportegyesülete támogatta.

– Akik itt szerepelnek azok számára nagyon
sokat jelent a sport, a mozgás – tudtuk meg Megyeri Attilától, az egyesület
elnökétől. – A versenyzők ugyanis olyan közegben vannak ilyenkor, ahol jól
érzik magukat és sikereket érnek el, ami talán számukra a legfontosabb.

A vásárhelyi résztvevők heti rendszerességgel
vesznek részt úszó foglalkozásokon.

– Nyolc éve úszom, sok jó eredményt értem már
el, így rendszeresen indulok a versenyeken – árulta el Papp Ádám. – Indulok
mind a négy versenyszámban és szeretnék ma is minél több aranyérmes helyezést
kiérdemelni.

A versenynek jelenleg nincs országos szinten
folytatása, ám a rendezők tervei között szerepel ennek megszervezése is.

Megszakítás