Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Operatív stáb sajtótájékoztatója

operativ

A hódmezővásárhelyi operatív stáb tegnapi sajtótájékoztatóján elhangzott:

– a rendőrség munkatársai tájékoztattak, hogy jelenleg 6 fő van karanténban Hódmezővásárhelyen, egyelőre mindannyian tünetmentesek, de Olaszországból tértek haza, ezért kerültek karanténba.
– meghívást kaptak az Erzsébet kórház, SBO vezetői, a tisztiorvos is, de nem kívánnak részt venni a közös munkában
– akik önként vonulnak el, kérhetik az étkezés megoldását a Hódmenzától, 1300 ft-os áron kiszállítják nekik. Telefonon is meg lehet rendelni a 30/749-8756 30/749-8759 30/749-8755 számokon. Két helyszínen tartják fenn a helyszíni étkezést, a 602-es konyháján és a Cseresnyés kollégiumban. Akik nem tudják kifizetni, nekik a 306162535 krízistelefonszámon lehet jelezni, a város a népjóléti irodán keresztül tud segítséget nyújtani
– a város költségvetéséből 10 millió forintot különítettek el egyelőre segélycsomagok összeállítására, aminek kiosztása a város szociális ellátórendszerén keresztül kerül kiosztásra.
– Bálint Gabriella a Kapcsolat-központ vezetője, mint a szociális, gyermekjólléti és egészségügyi alapellátást biztosító intézményrendszer, 18 intézmény és sokkal több tagintézményért felelős igazgató elmondta, hogy milyen intézkedéseket hoztak már eddig:
o 2 időskorúakat ellátó bentlakásos intézményt működtetnek, itt látogatási tilalom van és korlátozták a lakók kijárásának lehetőségeit is.
o fogyatékossággal élők nappali intézményénél, a Csodaháznál kiscsoportos, korlátozott működést tudnak biztosítani, akárcsak a bölcsődéknél, a Hóvirág és Oldalkosár utcai intézményeknél.
o március 18-tól csak a Hóvirág utcán működik bölcsőde,
o előzetes felmérések alapján az Oldalkosár utcai bölcsődében 12 gyerek ellátását kérték a 270-ből, míg a Hóvirág utcán 15 kisgyermekét. 8 főig alakítanak ki kiscsoportokat, és így fogadják a kisgyerekeket.
– a Kagylóhéj Gyermekjóléti Központ és Családsegítő Szolgálat korlátozott ügyfélfogadással és csak krízisellátással foglalkozik. Az adományokat is csak itt tudják biztosítani, de csak szabadtéri átadással.
– Krízistelefont is működtetnek, a 06306162535 – egy-egy kolléga dolgozik hétvégén és éjszaka. Arra kérik a rászorulókat, hogy csak valós problémákkal és valóban krízishelyzetben hívják őket.
– a védőnői szolgálat korlátozott ügyfélfogadással és kilátogatással működik
– a Mikkamakka játszóház szünetel
– a TOP pályázati programok végrehajtása szünetel
– a Szabadságtéri Közösségi Ház és Klub működtetése szünetel
– a Jókai utcai közösségi ház korlátozottan működik
– Mindszenten az idősek nappali ellátása szünetel, a szociális étkeztetés viszont megoldott, ez Székkutason is így van
– a protokollos higiénés szabályokat bevezették mindenhol

– a Badalik Bertalan központ igazgatója hasonló intézkedéseket hozott.

– Bezárnak a kulturális és sport intézmények, a Tornyai Múzeum, Alföldi Galéria, BFMK, Tourinform iroda, Emlékpont, strand és a sportlétesítmények – a mai napon például már senki nem látogatta ezeket az intézményeket.

– A polgármesteri hivatal is korlátozásokat vezet be:
– A lakosság számára zárva lesznek az irodák, egyszerre csak 4 ügyfél lehet bent az épületben, a földszinti pénztáraknál és ügyfélszolgalatnál
– 1 pénztár lesz nyitva, a másiknál a hmsz munkatársai az ebédbefizetéseket fogadják majd.
– Kizárólag azokban az ügyekben megengedett az ügyfélfogadás, ahol jogszabály írja elő a személyes megjelenés szükségességét. Amennyiben a személyes jelenlét szükségessége kérdéses, javasolt a telefonos egyeztetés az ügyintézővel.
– Tekintettel arra, hogy az esküvői ceremóniákon az intézményt adott napokon több száz vendég is felkeresheti, ami különösen az idős családtagok esetében jelenthet veszélyforrást, március 16. napjától az esküvőket kérjük a veszélyhelyzetet követő időpontra átfoglalni, vagy maximum 10 fő létszámban megtartani. A veszélyhelyzet időtartama alatt a 10 főnél nagyobb létszámú esküvők megtartására nem tudunk lehetőséget biztosítani, kizárólag akkor, ha az anyakönyvvezető szabad térben vállalja az eseményt, és ennek feltételei biztosíthatók. Ez esetben előzetes egyeztetés szükséges.

– A dolgozók védelmében is vizsgáljuk a lehetőségeket, a tömegközlekedést használók, a kisgyerekesek és a munkaképes, krónikus betegek távmunkában dolgoznak majd.
– arra kérjük a város lakosságát, hogy csak a legsürgősebb esetben keressék a hivatalt személyesen. Telefonon, e-mailben ügyfelkapun keresztül bárki fordulhat felénk, viszont a kritikus helyzet kezelése miatt a jelenlévő kollégák túlterheltek lesznek, türelmet kérünk az ügyfelektől.

Piac – fokozott biztonsági intézkedések mellett tovább működik, két bejárat működik majd, ahol kézfertőtlenítést kell majd végezni, a létszámot a közterület-felügyelők ellenőrzik majd. Amikor a létszám a távolságtartást már nem teszi lehetővé, csak akkor léphetnek majd be a vásárlók, amikor valaki elhagyja annak területét.

Önkormányzati fenntartású óvodák
– Szerdától 4 óvoda fog működni, a Malom, Nádor, Magvető és Oldalkosár utcai óvodák, ahol max 5 fős csoportokban biztosítják a kiscsoportos felügyeletet

– Az iskolák nem önkormányzati fenntartásúak, hanem a tankerületi központhoz és a szakképzési centrumhoz tartozik. Dr. Kis Andrea alpolgármester, pedagógus elmondta, hogy nagy felelősség mindenki részéről a következő időszak. Fontos a rendszer megtartása és biztosítása a gyermekek számára, amit az oktatási intézményekben megszoktak.
A szülők és pedagógusok lelki-mentálhigiénés szempontból is figyelniük kell a gyerekekre. A pedagógus társadalom nagyon gyorsan reagált, rendkívüli kreativitással dolgoztak a digitális átálláson.

Gyermekek orvosi ellátása: dr. Berényi Károly alpolgármester, gyermekorvos elmondta, hogy a MOK javaslatára a 65 év fölöttiek számára előírták, hogy ne vegyenek részt a közvetlen betegellátásban. Vásárhelyen a 9 gyermekorvosból öten 65 év fölöttiek. Négyen viszik a közel 10000 gyerek ellátását. A 65 év fölötti orvosok telefonos tanácsadást tartanak.

Megszakítás