Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Őrizetbe vettek egy lakatlan házakat felgyújtó hódmezővásárhelyi férfit

Őrizetbe vett a rendőrség egy 31 éves férfit, aki megalapozottan gyanúsítható négy lakatlan ház felgyújtásával – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Szenti Szabolcs elmondta: a hódmezővásárhelyi nyomozók már az első, másfél éve történt esetnél sejtették, hogy szándékos gyújtogatás áll a tüzek hátterében, de csak kevés értékelhető nyom maradt a helyszíneken, ami megnehezítette a bizonyítást.

A legutóbb hétfő éjjel, a Fári utcában kapott lángra egy lakatlan ingatlan tetőszerkezete. A nyomozókat az ott talált nyomok vezették el H. Péterhez, ahhoz a 31 éves férfihoz, aki ellen a rendőrség már korábban vádemelést javasolt egy ugyanilyen ügy miatt – közölte a százados.

Hozzátette: a férfi csütörtöki gyanúsítottkénti kihallgatásán az elé tárt bizonyítékokat látva megtört, és beismerő vallomást tett. A rendőrség rongálás bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette, és kezdeményezte az előzetes letartóztatását.

(MTI)

betplaybetplay girişbetplay güncel girişkavbetkavbet girişmars bahismars bahis girişmars bahis güncel giriştophillbettophillbet girişpusulabetpusulabet girişpusulabet güncel girişkavbetkavbet girişkavbet güncel girişkavbetkavbet girişkavbetkavbet girişbetsmovebetsmove giriş
Megszakítás