Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Örömmel fogadják a nemzeti zászlót a vásárhelyiek

Dr. Kovács László és Fekete Ferenc települési képviselők megkezdték a nemzeti zászlók kézbesítését az igénylők számára, amelyeket ingyenesen biztosít a vásárhelyieknek az önkormányzat. Az érintettek meghatottsággal és örömmel fogadták a város ajándékát.

Hetekkel ezelőtt közgyűlésen indítványozta dr. Kovács László fideszes önkormányzati képviselő, hogy a város valamennyi ingatlanán magyar zászló loboghasson a nemzeti ünnepeken 2014. március 15-ével kezdődően. A zászlókat az önkormányzat ingyenesen biztosítja, és a kihelyezésben is segítséget nyújt. Eddig körülbelül ezer ember igényelt zászlót Hódmezővásárhelyen, amelyeket a Városellátó és Foglalkoztató Kft. folyamatosan készít el. A zászlókat a képviselők személyesen juttatják el a körzetükben lakóknak.

– Egy májusi közgyűlés napirend előtti felszólalásában tettem említést arról, hogy más népekhez hasonlóan, és különösen Hódmezővásárhelyen, hiszen ez a város a nemzeti elkötelezettségéről, a határon túliak számára a tiszteletbeli polgári címek adományozásáról vált közismertté, cél legyen a nemzeti érzések ápolása. Ez volt az alapja annak az előterjesztésnek, hogy a nemzeti ünnepeiken tegyük lehetővé azt, hogy ne csak a középületek, intézmények homlokzatán legyen kint a nemzeti színű lobogó – mondta dr. Kovács László települési képviselő.

A képviselő közel száz lobogót visz ki az érintettekhez a napokban, akik tapasztalatai szerint meghatottsággal, tisztelettel és örömmel fogadják a város ajándékát.

– Eddig is, amint volt, mindig kitettük a városi, meg a nemzeti ünnepeken, de az már régi volt, ütött-kopott. Ezért kértünk helyette egy szépet, újat, amit nagy büszkeséggel fogunk azután is kihelyezni – mondta Petrecz-Tóth Imréné.

Az igénylők négy méretben kérhetik a zászlókat, amelyeknek átvételét aláírásukkal kell igazolni. Egyéb teendő nincs, hiszen a Városellátó automatikusan jelentkezik a megadott telefonszámon, címen, és ha az érintettek kérik, időpont egyeztetés után a kihelyezésben is segédkeznek.

Attól, aki kérte a zászlót, az önkormányzat azt kéri, hogy március 15-én, augusztus 20-án és október 23-án lobogózza fel ingatlanát.

Fekete Ferenc önkormányzati képviselő is megkezdte az ingyenesen igényelhető zászlók átadását körzetében. Összesen nyolcvan lobogót kell személyesen kivinnie a polgárokhoz, így naponta 10-15 zászlót „kézbesít”, amelyeket örömmel fogadnak az emberek.

– Nagy örömmel fogadják, ugyanis a béketelepi városrészben sok helyen lehet már látni ingatlanokon a nemzeti lobogót kitéve, és úgy gondolom, hogy, aki esetleg anyagi okokból nem tudta volna kirakni, vagy vásárolni ilyen zászlót, az is hozzájuthat, és méltón tudja ünnepelni azt a három nemzeti ünnepet, amelyet a közgyűlés határozott meg – mondta Fekete Ferenc települési képviselő.

Szombati Lajos egy régi családi ereklyére, egy száz éves zászlótartóra fogja felfűzni a lobogót, amelyhez személyes élmények is kötik.

– Magyar vagyok, azért igényeltem zászlót. Mindig szerettem volna – mondta Szombati Lajos.

Szombati Lajos a zászlóátadást egy olyan gesztusnak tartja az önkormányzat részéről, mely nemcsak a nemzeti összetartozást erősíti, de azt az érzést is elmélyíti az emberekben, hogy a város gondol rájuk.

Megszakítás