Jövő hét pénteken mérik össze tudásukat az Alkonyat
című könyvek és filmek rajongói a HISZK Eötvös József Tagintézményben. Összesen
16 csapat vesz részt az országos verseny utolsó fordulóján Hódmezővásárhelyen.
Szinte az összes könyvét kikölcsönözték Stephenie Meyer
írónak az Eötvös József Tagintézmény könyvtárában. Az ő tollából származnak
ugyanis az Alkonyat történetek. A kortárs amerikai író vámpíros könyvei mára
újra divatba hozták az olvasást a fiatalok körében. A legnagyobb vásárhelyi
rajongók már klubot is alapítottak, sőt egy vetélkedőt is elindítottak.
– Ez egy mese, amely olyan lehetőségeket mutat meg az
olvasóknak, hogyan éljék az életüket, hogyan lehet úgy utat keresni, hogy
közben boldogok is lehetnek. Közben pedig a könyv olyan értékekre is felhívja a
figyelmet, mint a boldogság, az összetartozás, a szeretet és a szerelem.
Igazából ezek fogják meg az olvasókat, köztük is főleg a lányokat – mondta Pap
Éva, a vetélkedő egyik szervezője.
A verseny szeptemberben kezdődött és az elmúlt öt forduló
interneten keresztül zajlott. A részvevő csapatoknak ismerniük kellett az író
különböző regényeit, az Alkonyat történeteket és a belőlük készült filmet és
zenéjét is.
– Kinőtte magát ez a vetélkedő, mert először csak azt
gondoltuk, hogy csupán iskolai lesz, aztán városit terveztünk, majd végül
országos verseny lett belőle. Összesen 33 településről, 47 csapat nevezett és
végül 16 csoport került be a döntőbe, melyet február 18-án, pénteken 3 órakor
rendezünk meg – tette hozzá Pap Éva.
A döntős csapatok közül 7 hódmezővásárhelyi. A verseny utolsó
fordulójához kísérőprogramok is társulnak. Lesz ereklye börze, író-olvasó
találkozó és vámpír bál is.