Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Országos Fogtechnikus Diáktalálkozó zajlott Hódmezővásárhelyen

A 150 fogtechnikus
szakmát tanuló diák azért érkezett a városba, hogy továbbképzés keretében
szakmai előadásokon vegyen részt.

Dr. Kószó Péter alpolgármester köszöntötte a Polgármesteri
Hivatal Dísztermében azt a 150 diákot, akik az ország különböző területeiről
érkeztek, hogy részt vegyenek az új fogtechnikai módszereket bemutató szakmai
fórumon.

Az Országos Fogtechnikus Diáktanács az egyik közösségi
oldalon szerveződve jött létre, mára közel 500 tagot számlál. Elsődleges célja,
hogy a hazai képzésben részt vevő összes jelenlegi fogtechnikus hallgatóból
olyan szakmai közösséget építsen, amely a későbbiekben is képes lesz majd
tapasztalatcserével segíteni egymás munkáját. Hogy mit tanulhatnak az új
technológiákról Vásárhelyen, azt az OFDT egyik alapító tagja foglalata össze:

– Gyakorlatilag mindent, ami a fogtechnikában azért
fejlődik, hogy egyre természetesebb anyagokat használjanak, egyre jobb
minőségben lehessen a beavatkozásokat megoldani. Hogy a páciensek úgy tudjanak
hazamenni, hogy gyakorlatilag megegyező foguk legyen a sajátjukkal – mondta
Tóth Mercedesz, OFDT tag.

A rendezvényt szervező és támogató alapítvány fő célja, hogy
segítsen megvalósítani az emeltebb szintű fogtechnikus képzést. Ehhez számos modern
kommunikációs módszert használnak, például a közösségi oldalukat a cégek
hirdetési felületként is használják, ahol az új technológiákra hívják fel a
figyelmet, de itt tájékozódhatnak a diákok a jövőbeni kurzusokról, képzési
lehetőségekről is.