Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Országos jelentőségű helyi egészségkutatás indul

A 2003−as Országos Lakossági Egészségfelmérés után azonos módszertannal
egy megyei jogú város, Hódmezővásárhely is megismétli azt a kutatást,
amely segíti az egészségügyi ellátórendszer lakossági igényekhez
igazítását, valamint hasznos információs alapot szolgáltat az idén
tavasszal megindult 10 éves Egészséges Vásárhely Program számára. Ennek
célja, hogy a helyi lakosság minden generációját elérő szűrő–,
megelőző– és életmódváltoztató–programmal kihozza az egészség ügyét a
kórházakból, rendelőintézetekből a munkahelyekre, oktatási
intézményekbe és családi otthonokba.

A
világ fejlett országaiban — mint például Finnországban, Hollandiában,
Japánban és az USA-ban — az egészségügyi vezetők rendszeres
egészségfelmérésekre alapozzák döntéseiket. Így a Hódmezővásárhelyi
Lakossági Egészségfelmérés kérdőívét is az ENSZ Egészségügyi
Világszervezetének ajánlásai és a 2003-as Országos Lakossági
Egészségfelmérés tapasztalatai alapján készítették el, vagyis mindenben
megfelel a hazai és nemzetközi standardoknak.

A
2008. június 9-én hétfőn tartott sajtótájékoztatón Hódmezővásárhelyen
dr. Lázár János polgármester, valamint dr. Kallai Árpád az Erzsébet
Kórház és Rendelőintézet főigazgatója bejelentette: az Egészséges
Vásárhely Program (www.evp.hu) keretén belül a hódmezővásárhelyi
Erzsébet kórház a helyi önkormányzattal együttműködve kérdőíves
adatfelvételt indít 2008 júniusában a lakosság egészségi állapotának
feltérképezése érdekében.


A felmérés célja egyrészről, hogy a város egészségügyi ellátását a
vásárhelyiek igényeinek és szükségleteinek megfelelően fejleszthessük;
másrészről, hogy a lakosság egészségi állapotának általános
megismerésével meg lehessen határozni az Egészséges Vásárhely Program
kiinduló állapotát és hosszú távú céljait – foglalta össze dr. Kallai
Árpád.

A
főigazgató elmondta: a Hódmezővásárhelyi Lakossági Egészségfelmérés
(HÓDEF 2008) keretén belül a kérdezőbiztosok 2008. júniusában és
júliusában mintegy 1500 véletlenszerűen kiválasztott vásárhelyi lakost
keresnek fel, és az egészségi állapottal illetve az életmódbeli
szokásokkal összefüggő kérdések megválaszolásában várják a vásárhelyiek
segítségét. A kérdések az általános közérzettől, a mentális állapoton
át, egészen a diagnosztizált betegségekig terjednek, teljes képet
formálva így a város lakosainak objektív és szubjektív egészségi
állapotáról. A válaszadás anonim módon, név nélkül és önkéntesen
történik. A megkérdezettek nevét és személyes adatait semmilyen
rendszerben nem rögzítik, és semmilyen módon nem is kerülhetnek
nyilvánosságra.

– Az egészség nem a kórházakban és az orvosi rendelők várótermeiben kezdődik, hanem a mindennapokban: otthon,
a hűtőszekrények előtt, az uszodában, a bicikli utakon, az iskolai és a
munkahelyi büfékben. Ezért döntöttük úgy, hogy végre kihozzuk a
kórházak és orvosi rendelők falai közül az egészség védelmét, és a
mindennapok részévé tesszük – fogalmazott dr. Lázár János.

A polgármester szerint az egészségügy fejlesztése minden hódmezővásárhelyit érintő cél, ezért olyan egészségügyre van szükség, amely reagál a lakosság mindennapi igényeire, amely úgy kínál számukra egészségesebb alternatívát, hogy közben nem vár el tőlünk lehetetlent, jól érzik magunkat benne és elsősorban az emberről, nem pedig magáról a kórházról, az intézményről szól.

– Reális és teljesíthető célokat kell kitűznünk magunk elé, amelyek nem kívánnak tőlünk lehetetlent, ehhez
azonban meg kell ismernünk mindennapi szokásainkat, pontos képet kell
formálnunk általános egészségi állapotunkról, valamint az egészséghez
és az egészségügyhöz való viszonyunkról. Meg kell ismernünk a
vásárhelyiek jelenlegi, kiinduló egészségi állapotát, és azokat a
lehetőségeket és kihívásokat amelyek az Egészséges Vásárhely Program
keretében várnak ránk – fogalmazott dr. Lázár János

A
felmérés lebonyolítása és értékelése országosan elismert szakértő
partnerekkel együttműködésben történik: a kérdezőbiztosok munkáját a
Nézőpont Intézet koordinálja, a szakmai értékelésekben az
Egészségmonitor Kutató és Tanácsadó Nonprofit Közhasznú Kft. működik
közre.

A kutatással kapcsolatos további információk a hét közepétől hozzáférhetőek a http://www.evp.huwww.evp.hu honlapon.

Megszakítás