Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Orvosok járják a várost

A kórház helyzetéről, az EVP célkitűzéseiről
esett szó az első egészségügyi fórumon, amit a belvárosi olvasókörben tartottak.

Az Erzsébet Kórháznak az Egészséges Vásárhely
Program az egyik legnagyobb sikere – hangsúlyozta a fórumon dr. Kallai Árpád az
intézmény főigazgatója, hozzátéve: ennek megvalósításához azonban nem volt elég
a lelkesedés, hanem anyagi forrás és a lakosság befogadó készsége is kellett.

A főigazgató arról is beszámolt, hogy az eddigi
szigorú finanszírozást, a teljesítményvolumen- korlátot ugyan eltörölték, de
mielőtt fellélegezhettek volna az ország kórházai, ettől egy jóval radikálisabb
támogatási rendszert vezettek be. Az Erzsébet Kórháznak hiába van jövőképe,
egyelőre nem tudnak tervezni az elkövetkezendő időszakra.

Dr. Csányi Péter az EVP programigazgatója
elmondta: az eddigi kezdeményezéseken túl számos új program is várja majd az
idén a lakosságot, a jövőben pedig még inkább a családok és gyermekek bevonását
célozzák meg.

A fórum résztvevői közül az egyik olvasóköri tag
háláját fejezte ki az EVP iránt, mivel férje lappangó koszorúér problémáját még
időben észrevették az egyik megelőző szűrés alkalmával.
Az egészségügyi
fórumsorozat valamennyi városrészben megrendezésre kerül.