Idén is lesz Gyermekkarácsony – jelentette be sajtótájékoztatón Almási István polgármester. Az ünnepségen 1400, kettő és tizenegy év közötti gyermeknek lehet része a Fekete Sas báltermében a változatos programokat, édességeket és ajándékokat is kínáló ünnepi élményben.
A kezdeményezéshez az önkormányzat a jövő hónap elejéig várja az adományozni kívánó cégek, magánszemélyek és civil szervezetek felajánlásait.
December első hétvégéjén idén is megrendezik a Fekete Sas báltermében a rászoruló gyerekek karácsonyi ünnepségét, amelyre 1400, kettő és tizenegy év közötti hátrányos helyzetű gyermeket várnak.
– A rendezvényünk célja, hogy azok a gyerekek, akik hátrányos helyzetben vannak, azoknak is szebbé tegyük a karácsonyát, szebbé tegyük az ünnepét, anyagi és lelki értelemben egyaránt, akik számára ez otthon nem adatna meg, ezért kívánjuk nekik megrendezni a Fekete Sasban a Gyermekkarácsonyt – mondta Almási István polgármester.
Édességgel, süteménnyel, teával és gyümölccsel látja vendégül az önkormányzat a gyerekeket, akik zenés előadásokat láthatnak, kézműves foglalkozásokon vehetnek részt, és ajándékot is kapnak a Gyermekkarácsony alkalmával.
– Mint minden évben, most is arra kérek minden adományozni kívánó céget, magánszemélyt, civil szervezetet, hogy csatlakozzon e nemes célhoz, és adományával járuljon hozzá ahhoz, hogy minél több gyermek karácsonyát boldoggá tudjuk tenni – mondta Almási István.
A felajánlott összeget az Erste banknál vezetett 11600006-00000000-63140053 számlaszámra juttathatják el, vagy a Polgármesteri Hivatal házi pénztárában személyesen is befizethetik az adományozók.
Az önkormányzat emellett évente több alkalommal segíti a vásárhelyi hátrányos helyzetű gyerekeket. Az idén negyvennégy napon át 1000, hat és tizenkét év közötti gyermek nyári étkezését fedezték, több mint 17 millió forint értében. Pályázati forrásból és adományokból mintegy 800 ezer forinttal több folyt be a szükségesnél a nyáron, ezt a pénzt közgyűlési határozattal sporteszközök és játékot beszerzésére fordíthatták a vásárhelyi óvodák.
Évente két alkalommal, egyenként 5800 forint értékben Erzsébet utalványt is kapnak a rászorulók. Az augusztusi után ebben a hónapban következik a második alkalom, amikor 2500 hátrányos helyzetű gyermek kap ismét Erzsébet utalvány formájában támogatást.