Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Összefogással újulhatott meg a székkutasi templom

Megújult a székkutasi templom belseje. A felújításra nagy szükség volt,
csak így lehetett megakadályozni az épület keresztirányú széttörését, emellett
helyreállították az aljzatát, és a világítást is. A korszerűsítés összefogás
eredményeként valósulhatott meg. A hívek 5 millió forint adományt gyűjtöttek
össze és ezt az összeget egészítette ki a Szeged-Csanádi Egyházmegye. A teljes
beruházás 9 és fél millió forintba került.

A székkutasi
katolikus templom a falu legmagasabb pontján épült fel 1925 végén. A hely
kiválasztását viták sorozata előzte meg. Amikor végre sikerült megállapodniuk a
híveknek, egy év alatt felhúzták a falakat. Az itt élők szívügyüknek tekintették
a templom építését, a hívek adományokkal támogatták az építkezést.

Az elmúlt
évtizedek azonban nyomot hagytak rajta, szükségessé vált a mielőbbi felújítása.
Ahogy annak idején, most is összefogás eredményeként valósulhatott meg a
beruházás. A helyi Rostás János vállalta magára a szervezéssel járó feladatokat.

Elmondása
szerint érdemes volt belevágni, mert az adományokból 5 millió forint gyűlt össze
és ezt egészítette ki a Szeged-Csanádi Egyházmegye. Összesen 9 és fél millió
forintba került a templombelső felújítása. A templom keresztirányban kettétört,
ezt kellett legsürgősebben helyreállítani. Az aljzat teljesen felázott, ezért
csak a szigetelés után kerülhetett rá a burkolat. A szerkezet helyreállítását
követően új padokat és világítást is kapott a belső rész és kifestették az egész
épületet.

A felújítási
munkálatok befejezését az egész falu megünnepelte, Kiss-Rigó László püspök pedig
megáldotta a templomot.

Megszakítás