Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Ősszel kezdődhet a keleti elkerülő építése

Minden érintettel megszületett a megállapodás, így elkezdődhet a 47-es főút keleti elkerülő szakaszának közbeszerzési eljárása. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor már idén ősszel hozzáfoghatnak a 3,2 kilométer kivitelezéséhez, amellyel teljessé válhat a körgyűrű Hódmezővásárhely határában.

 

Mind a 29 érintett ingatlantulajdonossal sikerült megegyeznie a hódmezővásárhelyi önkormányzatnak, így indulhat a 47-es főút keleti elkerülő szakaszának közbeszerzése.

 

– Bízunk benne, hogy idén ősszel elkezdődhet a 3,2 kilométeres út építése, amely összeköti majd a 47-es és az Erzsébeti utat. Ezáltal csökken a városon áthaladó forgalom – mondta Benkő Zsolt önkormányzati képviselő.

 

A keleti elkerülő szakasz 1 milliárd 660 millió forintba kerül, amely a Területi és a Településfejlesztési Operatív Programban, teljes egészében európai uniós és hazai forrásból valósul meg.

 

– Az Erzsébeti útnál az A.S.A. Építőipari Kft. mellett körforgalom létesül, szintbeli csomópontokkal. Ezt követően tudja majd keresztezni a Csomorkányi utat, szintén körforgalommal. Majd a 135-ös számú út, Szeged-Békéscsaba vasútvonalon fénysorompós keresztezéssel és körforgalommal csatlakozik a 47-eshez – hangsúlyozta Szilágyi Tamás szakmai tanácsadó.

 

A keleti elkerülő kétszer egy sávban készül el, három és fél méteres pálya-, valamint másfél méteres padkaszélességgel. A tervek szerint jövő ősszel adhatják át a forgalomnak.